Megtudtuk, mennyibe került az idei Hagymafesztivál

Nagyszabású rendezvények zajlottak idén Makón, kezdve a májusi majálissal, az augusztusi Szent István Napokkal, majd a szeptemberi Hagymafesztivállal. A makói önkormányzattól megtudtuk, mennyibe került a Hagymafesztivál, míg a másik két rendezvényről azt közölték, nem ők szervezték és nekik nincsenek meg a szerződések.

Kíváncsiak voltunk, hogy ez a három nagy rendezvény mennyibe került, ezért közérdekű adatigénylést nyújtottunk be a városházára. Miután emlékeztetőt írtunk a jegyzőnek, végül határidőn túl, különösebb indoklás nélkül megkaptuk a szerződéseket és az összesítést – már ami a Hagymafesztivált illeti. Ugyanis a városházáról kapott levél szerint a ,,Szent István napi forgatag és a Makói Majális szervezője és lebonyolítója nem Makó Város Önkormányzata volt, így arra vonatkozóan szerződések nem állnak rendelkezésünkre.”

Az indoklás érdekes, mindenesetre közérdekű adatigénylést küldtünk az említett két rendezvény kapcsán a Hagymaházat fenntartó Makói Szolgáltató Nonprofit Zrt-nek (aminek az önkormányzat a tulajdonosa…). Amint megkapjuk az adatokat, bemutatjuk azoknak a programoknak is a költségeit.

Ami a Hagymafesztivált illeti, a kiadások három csoportba oszthatóak a megkapott adatok szerint:

  • díszpolgári cím átadásakor felmerült költségek: díszpolgári gyűrű 177 ezer forint, nemzeti színű szalag 16 ezer forint, ezeket makói vállalkozóktól vásárolták.
  • Néhány fellépő díja és az étkeztetés szerződése és összege üzleti titok, viszont összesítve 17,5 millió forintba kerültek a következők:
    Brandnyúl,
    Groovehouse,
    Blahalouisiana,
    Korda György és Balázs Klári,
    Follow The Flow
    és a Best Iroda Kft. catering szolgáltatása.
  • Továbbá van 73 tétel, aminek összege 26.327.551 forint.

Ez így összesen 43,9 millió forint.

Ami a 73 számla közül érdekesebb, az a

  • Nemazalány x Sofi koncert 707 ezer forint,
  • hús a főzőversenyre a delegációknak 112 ezer forint,
  • ajándékcsomag a delegációknaknak 198 ezer forint,
  • műsorvezetésre, két személynek 270+270+65+161 ezer forint,
  • a Hagymafesztivál vagyonvédelmi őrzése 2,4 millió forint,
  • TNT koncert 4 millió forint,
  • útlezárás a Közúttól 149 ezer forint,
  • italfogyasztás a delegációknak 481 ezer forint,
  • fotó és videó felvétel készítés 617 ezer forint,
  • a Hagymafesztivál dekorációja 480 ezer forint,
  • egészségügyi biztosítás az Országos Mentőszolgálattól 495 ezer forint,
  • kordon bérlés 250 ezer forint,
  • TDanny koncert 4,1 millió forint,
  • díszvacsora a Koronában 2,4 millió forint,
  • online marketing tevékenység 300 ezer forint,
  • főzőhelyek kialakítása 330 ezer forint,
  • panzióknál és hoteleknél szállás összesen 1 millió forintért.

(Fotó: Farkas Éva Erzsébet Facebook oldala)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Fehér zászló került a szegedi Fidesz-irodára

A Kétfarkú Kutya Párt szegedi passzivistái fehér zászlót helyeztek el a helyi Fidesz irodára tegnap. Ezzel utaltak Orbán Viktor politikai igazgatójának szavaira, aki szerint ha minket támadtak volna meg az oroszok az ukránok helyett, akkor nem védekeztünk volna.

Tovább olvasom »

📷 Farkas Éva: nem adjuk a szuverenitásunkat!

1956 októberében a magyarok világos döntést hoztak, ahogy 2024-ben is elvárják tőlünk, a válságok korában. Mégpedig, hogy szabadságunkat, függetlenségünket, szuverenitásunkat nem adjuk – fogalmazott október 23-án Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere az 1956-os forradalom és szabadságharchoz kapcsolódó megemlékezésen.

Tovább olvasom »