Megvertek egy nyugdíjaskorú ellenzéki aktivistát

Szerda délelőtt Dunabogdányban megtámadtak és ököllel bántalmaztak egy nyugdíjaskorú „Nyomtass te is!”-aktivistát, aki a mozgalom hetilapját terjesztette – számol be az esetről a Blikk. A mozgalom célja, hogy a kormánykritikus híreket olyan kis településeken élőkhöz is eljuttathassák, ahol korlátozott a hozzáférés a teljes sajtópalettához.

Az aktivista az egyik dunabogdányi háznál a kertben tartózkodó lakótól kérdezte bedobhatja-e a lapot a postaládába. Választ nem kapott, amit ő beleegyezésnek vett, amikor pedig továbbment volna, az illető rárontott, ököllel többször fejbe ütötte, és azt kiabálta, „ne hozza ide ezt a mocskot többször”. A szomszédja, aki megpróbálta leállítani az agresszív személyt, azt mondta: „Én is kormánypárti vagyok, mégse csinálok ilyet, ez nem helyénvaló”.

Aktivistáinkat gyakran éri szóbeli inzultus, de – egy enyhébb eset után – most fordult elő másodszor, hogy ezt tettlegesség is követte. Ezért fordulunk ezúttal a nyilvánossághoz

– nyilatkozta a Blikknek a L. László János alapító-főszerkesztő. Úgy véli, nem lenne jó, ha a közelgő választásra való felkészülés olyan légkörben zajlana, hogy az aktivistáknak félteniük kelljen a testi épségüket.

A „Nyomtass te is!” mozgalom közleményében ezt írta: „Nem tekinthetjük szabadnak az országgyűlési választást, ha fizikailag akadályozzák meg a kormánytól független hírek eljutását a szavazókhoz. Azt szeretnénk, hogy a kormány értesse meg híveivel, hogy a hűségüket ne ököllel fejezzék ki, hanem a szavazóurnáknál.”

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

Kevés a covid-tesztelés, a WHO egyre kevésbé lát tisztán

A koronavírus terjedésének nyomon követésére szólította fel a nemzetközi közösséget az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója kedden Genfben tartott sajtókonferenciáján. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz arra hívta fel a figyelmet, hogy az ENSZ szakosított szervezete egyre kevésbé lát tisztán a tesztelések csökkenő száma miatt.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Július 1-ig maradnak a hatósági árak

A kormány július 1-ig meghosszabbítja az árkorlátozó intézkedéseket, tehát mind az üzemanyag ára, mind a kiválasztott élelmiszerek ára július 1-ig változatlan marad – jelentette be Orbán Viktor a Facebook-oldalán a szerdai kormányülés után.

Tovább olvasom »