Merkely Bélának nincsenek meg azok a kórházi adatok, amikre ő maga hivatkozott

A Semmelweis Egyetem Szél Bernadett független képviselő közérdekű adatigénylésére letagadta, hogy léteznek olyan adatok, melyekre a rektoruk, Merkely Béla hivatkozott koronavírussal kapcsolatban.

Szél azután nyújtotta be adatigénylését, miután október végén a SOTE rektora négy egyetemi klinika ,,rendszeresen egyeztetett adataira” hivatkozva azt állította, hogy kizárólag 65 év alatti oltatlanok vannak lélegeztetőgépen.

Az egyetem először 15 napot kért, majd ezt 45-re módosította, most hétfőn pedig elutasították a beadványt, mondván nincsenek meg azok az adatok, melyekre a rektoruk hivatkozott:

Sajnálattal tájékoztatom, hogy az Ön által kért adatokat a Semmelweis Egyetem nem tudja az Ön rendelkezésére bocsátani, mert azokat a kért formában nem kezeli és a fentiek alapján nem is köteles előállítani.

 

– írja Szél Facebook-bejegyzésében az esetről tájékoztatva, aki nem volt elragadtatva a kapott választól:

,,ha nincs semmilyen adatuk a kórházban és lélegeztetőn levők oltottságáról, akkor Merkely Béla október végén mégis milyen adatokat közölt? Mi alapján mondta azt, hogy „a négy egyetem rendszeresen egyeztetett adatai szerint” nincs oltott lélegeztetőn? Ha vannak adatai, miért nem árulja el? Miért 45 nap után közli velem, hogy nincsenek is adatai és nem köteles azokat előállítani? Miféle járványkezelés ez, miért titkos, ami minden normális országban nyilvános adat: hogy a kórházban fekvők és elhunytak közül hány ember van beoltva? Miért hétpecsétes államtitok Magyarországon minden alapvető járványügyi információ?!

A képviselő eredetileg arra lett volna kíváncsi, hogy a koronavírussal fertőzöttek, kórházban ápoltak, lélegeztetőgépen levők, illetve elhunytak oltottságának aránya. Ezen túlmenően kérte, küldjék el az oltottak hány és milyen típusú oltást kaptak, és milyen a betegek kormegoszlása.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap témája: Módosították a mérgező gyárakról szóló kormányrendeletet, de nem zárták ki az akkugyárakat

A múlt héten a kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elrendelte, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet az adott céggel. Azóta pontosították a rendeletet, de az akkumulátorgyárakat továbbra sem zárták ki.

Tovább »

A nap idézete

164 éve született Benedek Elek, magyar újságíró, író, országgyűlési képviselő, „a nagy mesemondó”.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Módosították a mérgező gyárakról szóló kormányrendeletet, de nem zárták ki az akkugyárakat

A múlt héten a kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elrendelte, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet az adott céggel. Azóta pontosították a rendeletet, de az akkumulátorgyárakat továbbra sem zárták ki.

Tovább olvasom »