Molnár László: 2014 előtt Makón mindenki tudott érvényesülni

Leszavazzák Zeitler Ádám és Mucsi Tamás javaslatait. Az átadás előtt még a Hagymatikum építését is akadályozta a Fidesz – hívta fel a figyelmet hétfőn, makói választási fórumon az MSZP helyi elnöke, megyei képviselő.

Molnár László felidézte, amikor 1990-ben esküt tett az első képviselő-testület, megfogadták, hogy mindenkit képviselnek. Akkor ő még újságíróként dolgozott és jogos kritikákat fogalmazhatott meg. Dr. Sánta Sándort követően, dr. Buzás Péter polgármestersége alatt is mindenkit meghallgattak. A fideszes vezetés óta Makó egy része nem érvényesül, az ellenzék javaslatait lesöprik.

Emlékeztetett, a Fidesz ellenzékből még akadályozta a fürdő építését, egy kráter volt az épület helyén, mert állt az építkezés.

Felrótta azt is, hogy Farkas Éva polgármester kereszténynek mondja magát, mégsem foglalt állást az ukrán-orosz háború kapcsán. Elárulta azt is, a 2014-es választás után nem mehetett be a városi óvodákba Mikulásként, mert a helyi Fidesz szerint ő ,,kommunista Mikulás.”

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap témája: Megszavazták az egészségügy átalakításáról szóló törvényt

A háziorvosi ellátást és a szakápolást is érintő módosítást fogadott el az Országgyűlés szerdán az egészségügyi törvényen – számolt be az MTI. A háziorvosi és a védőnői ellátást, az alapellátási ügyeletet és a szakápolást is érintő törvénymódosítást fogadott el az Országgyűlés 136 igen, 56 nem és 1 tartózkodó szavazattal.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink