Móra dédunokája nyitotta meg az író mesetárlatát

[ad 1]

Megnyílt Móra Ferenc mesebirodalma a múzeumban: a falakon, paravánokon vicces idézetek olvashatók, a kiállítási tárgyak regényeihez kapcsolódnak. A Makói Általános Iskola bartókosainak műsora után Vészits Andrea, a ,,tiszteletbeli makai” dédunokája köszöntötte a jelenlévőket.

DSCN1082

– Melegséget sugároznak Móra történetei. Mint sokan mások, én is azokon nőttem fel – fogalmazott Badicsné Szikszai Zsuzsanna múzeumigazgató köszöntőjében.

Vészits Andrea íróként, forgatókönyvíróként és dramaturgként dolgozik, így használja Móra Ferenc örökségét, de mint mondta, a szellemisége ennél sokkal lényegesebb. – Nagyon mélyről jött, éppen ezért az volt a legfontosabb neki, hogy azok helyett szóljon, akik nem tudnak. A szegények, elesettek gyámolítója volt – jellemezte az íróóriást. Annak ellenére, hogy Móra rég meghalt amikor a dédunokája született, szoros kapcsolat volt közöttük, hiszen a könyvei között nőtt fel, a töltőtolla és a hamutartója ott volt az asztalon.

DSCN1090

Vészits szerint ez a kiállítás felkelti majd az érdeklődést rokona művei iránt és ha a gyerekek eljönnek, reméli hogy kedvet kapnak az olvasáshoz, hiszen nem titok: a mai fiatalokat nehezebben lehet rávenni erre.

A megnyitót megelőzően a tárlat megálmodói, a múzeumigazgató és Vészits Andrea sétáltak a városban, többek között ellátogattak az Úri utcába, ahol Móra Ferenc lakott makói tartózkodása alatt.

További képek a galériában láthatók.

[ad 2]

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink