Parkosítanák a Juhász Gyula-emlékfa környékét

[ad 1]

1810 körül ültették a Juhász Gyula-emlékfát a Megyeház utcán; kora és kultúrtörténeti jelentősége miatt 1970-ben védetté nyilvánították. Napjainkra a téren megkopott a márványtábla felirata és a fa környezete is méltatlan állapotba került. Zeitler Ádám (Jobbik) önkormányzati képviselő parkosítást javasol, amelynek felmerülő költségeit képviselői alapjából fedezné.

DSCN1070

Juhász Gyula előszeretettel pihent meg a kocsányos tölgy árnyéka alatt a Megyeház utcán, innen kapta nevét az emlékfa, melynek tövében egy márványtábla örökíti meg ezt a történetet, az ültetés és a védetté nyilvánítás időpontját, illetve a fa fajtáját. Törzsének kerülete 4,63 méter, magassága 30-40 méter, koronája 25 méter átmérőjű, értéke 5,79 millió forint.

A fa környéke korához és jelentőségéhez mérten méltatlan állapotú, ezért Zeitler Ádám írásbeli javaslatban kéri, hogy újítsák fel az emlékkövet, a tavaszi munkák kezdetével végezzenek el parkosítást és helyezzenek ki padokat. A költségek fedezésére felajánlja képviselő alapjának szükséges részét.

Mit keresett Juhász Gyula Makón?

Juhász Gyula 1913-17 között tanított Makón a jelenlegi József Attila Gimnáziumban, ez idő alatt lakott a városban. Az alábbi kép a már nem álló Hollósy Kornélia Színház előtt készült 1924. szeptember 18-án, amikor egy felvonásban színre vitték ,,Szép csöndesen” című művét, valamint az est elé a költő prológust is írt.

012b_muveszetek2_clip_image006_0000Első sor: Juhász Gyula, Móra Ferenc, Réti Ödön
Hátsó sor: Espersit János, József Attila, Károlyi Lajos, Vertán Endre
(www.sulinet.hu)

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink