Müller Cecília: rossz, hogy tömve vannak a bevásárlóközpontok

Természetes, hogy az emberek meg akarják ajándékozni a szeretteiket, de ezt inkább fegyelemmel, a másikra figyeléssel célszerű megtenni, mert így egészséget lehet adni – mondta az országos tiszti főorvos a közmédiának vasárnap.

Müller Cecília hangsúlyozta, türelmesnek kell lenni, annak ellenére, hogy már sok van mögöttünk, így egyre nehezebb elfogadni a helyzetet, betartani a szabályokat.

Az intézkedések bevezetése után három-négy héttel jelennek meg az eredményeik, a halálozások esetében pedig ez az időszak még hosszabb lehet. Csupán a fertőzésszám csökkenése utáni harmadik-negyedik hétre várják azt, hogy az elhunytak számában is javulás mutatkozik – tette hozzá.

Hétfőn döntést hoz a kormány a karácsonyi szabályokról

– közölte az országos tiszti főorvos, kiemelve: nagyon rossz irány, hogy tömve vannak a bevásárlóközpontok. Természetes, hogy az emberek meg akarják ajándékozni a szeretteiket, de ezt inkább fegyelemmel, a másikra figyeléssel célszerű megtenni, mert így egészséget lehet adni – fogalmazott.

Hangsúlyozta: a mostani időszakban alapozza meg a lakosság azt, hogy tud-e majd családi körben ünnepelni. A vásárlásokat lehetőség szerint mindenki intézze online, ha pedig valaki mégis üzletbe szeretne menni, akkor ezt céltudatosan tegye, a lehető legrövidebb időt töltve a boltban, maszkot viselve és kézfertőtlenítőt használva.

Müller Cecília arra is felhívta a figyelmet, hogy

jó ötlet segíteni a karanténban lévőkön, akár ételt juttatva nekik, akár csupán telefonon érdeklődve felőlük.

Az országos tiszti főorvos jelezte, hogy hétfőtől több embert tesztelnek: azokat a közszolgálati dolgozókat is bevonják, akik közvetlenül ügyfelekkel foglalkoznak. Ez a mintavétel térítésmentes és önkéntes, de arra kérte az érintetteket, hogy éljenek a lehetőséggel. Az eredményekről hetente beszámolnak majd – mondta.

(MTI)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink