📷 Nagy érdeklődéssel zajlott a makói rádióamatőr találkozó

Harmincegyedik alkalommal szervezte meg nemzetközi rádiós találkozóját a hétvégén a Makói Rádióamatőr Klub. A hagyományos börze mellett érdekes előadások színesítették a délelőttöt.

A találkozót újra a régi helyen szervezték meg, Fodor Antaltól megtudtuk: tavaly az ukrán menekültek voltak elszállásolva a Zöld házban, azonban a találkozó ideje szabad volt, de ez csak később derült ki, addigra már leszervezték a campingbe. Idén már januárban megbeszélték, hogy jönnek és biztos szabad legyen, ugyanis tetszik a városba érkező vendégeknek, még ha eső lett volna, akkor is meg tudják tartani.

A Makói Rádióamatőr Klub vezetője a Makói Csípősnek elmondta, máshol az útszélen, erdőszélen tartják meg a találkozókat, itt ez a helyszín egy igazi kincs. Fodor Antal úgy látta, meglepően sok érdeklő volt, jöttek szerbek, románok, szlovákok, valamint belföldről, Pécsről, a fővárosból, Debrecenből, Hevesből.

Ennek az lehet az oka, hogy a közösségi médiában aktívan hirdették, 15-20 ezer emberhez eljutottak. Több árus is volt jó minőségű portékával, az emeleten pedig előadások tartottak az amatőr rádióberendezések újabb fejlesztéseiről, a házi-készítésű berendezések kifejleszésének lépéseiről, valamint a meteorológiai léggömbök újszerű alkalmázásáról.

A makói rádióamatőrök minden pénteken kijárnak az állumásukhoz, de ez a találkozó a csúcspont az egyesület életében, meg tudják mutatni magukat. Még a sportágválasztón találkozhattunk velük tavaly, a létszámuk 43-45 fő körül stagnál, sajnos nincsen utánpótlásuk, néhány fiatal volt, de elszármazott Budapestre, Németországba – mesélte a makói egyesület vezetője.

A találkozóról még több fotót a Facebook oldalunra töltöttünk fel:

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Magyar-francia kiállítás nyílik Szegeden

2023. szeptember 23-án 18 órakor egy francia-magyar együttműködés alkalmából Fodor Barbarának, Peták Máriának és Molnár Sándornak nyílik közös kiállítása egy ismert francia alkotóval, Yvan Le Soudier-rel a Tiszatáj Szalonban.

Tovább »

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább olvasom »