Nagy szerepe volt az 1956-os makói eseményekben a József Attila Gimnázium diákjainak

A Szirbik Miklós Egyesület rendszeresen tart minden nemzeti ünnephez kapcsolódóan megemlékezést. Hétfőn délelőtt a kopjafáknál tartottak csendes megemlékezést 1956. október 23-hoz kapcsolódóan.

Zeitler Ádám, a Szirbik Miklós Egyesület elnöke a Makói Csípősnek elmondta: ’56 különösen közel áll az egyesülethez, az évforduló kapcsán nem csak koszorúzást szoktak tartani, hanem a forradalom és szabadságharc utolsó napjáról is megemlékeznek gyertyagyújtással. Ezen kívül a makói iskolákkal együttműködve, – elsősorban a József Attila Gimnáziummal, – rendkívüli történelemórákat szerveznek. Tavaly egy történelmi séta volt Marosvári Attila vezetésével, idén rendhagyó, tantermi óra lesz október 26-án, szerdán az egyik végzős osztálynak.

A makói ’56-os eseményekben a József Attila Gimnázium akkori diákjai aktív szereplői voltak. Institóris Ildikó volt az, aki a Kossuth szobornál elszavalta a Nemzeti dalt, őt és társait meg is hurcolták a leverés után. Mivel a városi rendezvényen külön koszorúzásra már nincs lehetőség, ezért gondolták úgy, hogy szerveznek egy csendes megemlékezést, elsősorban az egyesület tagjaival.

A helytörténeti csapatnak sűrű napjai következnek: október 26-án, 16:30-tól a Galamb József iskolában konferenciát tartanak a honismereti körrel és a levéltárral közösen, makói történészekre emlékezve; október 28-án 14:30-tól a makói történészek emléktábláit, sírjait keresik fel kerékpárral; október 30-án 17 órától az Újvárosi Református Egyházközség gyülekezeti termében mutatják be Forgó Géza legújabb kötetét, amely egyben a Makói Kincsestár című sorozatuk 8. része. 

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink