Nehéz hetek előtt állnak a vásárhelyi állatvédők

A júniusi hónap is kihívásokkal teli lesz a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete életében. Az állatbarátok segítségére számítanak, hiszen anyagi nehézségekkel küzd a szervezet. A júniusi hónapra összesen 150 000 forintot kell összegyűjteniük ahhoz, hogy állataikat elláthassák, számláikat befizethessék. A jó lelkű, állatbarát adományozók segítségében bíznak.

Balogh Ernő, a szervezet elnöke elmondta, minden nap egyre nehezebb. Ma már azért küzdenek, hogy meglévő védenceiket jó színvonalon láthassák el. Örökbefogadók nincsenek – hívta fel a figyelmet az elnök, kiemelve, minden védencük egészséges, ivartalanított, oltott, chippelt, betegségekre szűrt. Hozzátette, nem tudják, hogy meddig tudnak működni, fenntartani az Állatvédelmi- és Szabadidős Központot. Az adományozók is kevesebben vannak. Jelenleg is fut az egyesület ivartalanítási programja a városban, amellyel a hajléktalan, gazdátlan cicákat célozzák meg, ivartalaníttatják, gyógyíttatják őket.

Aki támogatni szeretné a városi szervezet védenceit az a 10700158-67637539-51100005 (CIB Bank) számlaszámra elutalva tudja azt megtenni. Bővebb információ az elnok@hmvhelyiallatvedok.eu címen kérhető.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

14 éve hunyt el Popper Péter pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, író. Évtizedekig hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Mindannyian tehetünk környezetünk védelméért

Az egészségtelen levegőminőség évente több mint 7 millió korai halálesetet okoz világszerte. Emellett a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak az extrém időjárási események, amelyek számos emberi életet oltanak ki – hívja fel a figyelmet oldalán Leitner Szilárd.

Tovább olvasom »