Nem tudják a háziorvosok, a harmadik oltásra mennyi és milyen vakcinát rendeljenek

Több orvosnak már azelőtt rendelnie kellett vakcinát a harmadik oltásra, hogy tudta volna, kinek és mi alapján kell választania – írja a Népszava.

Kiemelik, hétfő este még nem voltak ismertek a vonatkozó szabályok, az például, hogy ki, hol milyen vakcináért jelentkezhet. Az Emmi csupán annyit közölt, egy szakmai grémium már kidolgozta az eljárásrendet, azt elküldtek az operatív törzsnek, és még a kormány elé kell terjeszteni. Mint írták, a harmadik oltás beadásának eljárásrendjét a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészégügyi Intézet, a Dél-pesti Centrumkórház, az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézet szakmai vezetői, virológusai, a Szakmai Kollégiumi Tagozat képviselői egyhangúlag határozták meg.

A lap úgy tudja, az oltakozóknak az EESZT rendszerén keresztül kell majd jelentkezni vakcinációra. Azt írják, egyes kormányhivatalok arról tájékoztatták a háziorvosokat, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) készíti azt az eljárásrendet, ami alapján beadható a harmadik oltás. E levélben annyit megírtak, hogy

harmadik vakcinát azok kaphatnak, akiknek megvan mindkét oltásuk (illetve a Janssen-nel oltottak esetében elegendő egy is), és az utolsó felvételétől már letelt a négy hónap.

A praxisoknak hetente kell leadni a vakcinák iránti igényt, Budapesten e hét közepéig, de a lapnak egy fővárosi orvos azt mondta,

fogalma sincs, hogy mit írjon a megrendelőlapra, miután az eljárásrend hiányában, a betegek sem tudnak jelentkezni.

A vidéki háziorvosok azonban a lapnak azt mondták, ők még ennyi tájékoztatást sem kaptak.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

📺 Ledes közvilágítást építenek ki egész Kiszomboron

A község ezzel a beruházással próbál spórolni, számításaik szerint öt éven belül megtérül – derült ki a keddi testületi ülésen. Elfogadták Bajnóczi János költségcsökkentési javaslatait is és árajánlatot kérnek a mártélyi üdülő tetőszerkezetének felújítására.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: A magyar lakosság több mint fele lejjebb veszi a fűtést

Alacsonyabb hőmérséklettel, gyorsabb zuhanyzási idővel és LED-es izzókkal terveznek spórolni a legtöbben a magyarok közül a megnövekedett rezsiárak miatt – derül ki az IKEA kutatásából. A megkérdezettek többsége szerint jobb lenne a 18 fok feletti hőmérséklet otthon, a legtöbben mégis lejjebb tekerik majd a termosztátot, és takarékos termékeket is igyekeznek beszerezni.

Tovább olvasom »