Nem várható áremelés a Hagymatikumban, amíg nem adják át az új részeket

2023-ban a 2022. évi látogatószámokkal tervezünk. Reményeink szerint a Hagymatikum a maga egyedülálló építészeti megjelenésével továbbra is népszerű utazási célpont lesz – olvasható a fürdő üzleti tervében.

A fentieket figyelembe véve a Hagymatikum nyereséges működését feltételezik 2023-ra. A bérköltségeket mellett továbbra is az étteremhez kapcsolódó anyagköltség és az energia jelenti majd a legnagyobb tételt. Az épületek és eszközök elavulása miatt nem hagyják figyelmen kívül a szükséges karbantartásokat, javításokat, tervezik szerint ezek költsége is nőni fog.

A nyári szezon megnövekedett munkaerőigényét napi bejelentéssel próbálják majd megoldani. Júniustól kezdenék feltölteni a létszámot, összesen 1 műszakvezetőt, 3 recepcióst, 2-2 gépészt és takarítót, 3 pultost és 6 medenceőrt keresnek. Az év végi létszám várhatóan 90 fölé emelkedik majd.

A legnagyobb bevételt a fürdőszolgáltatások mellett az étteremből várják, azonban a wellness és a gyógyászat is jelentős összeg lehet. Számszerűsítve 210 ezer látogatóval számolnak és 900 millió forint nettó árbevétellel.

A bővítés kapcsán a bizottsági ülésen elhangzott, év végi átadással számolnak. Szintén a bizottsági ülésen derült ki, hogy a gáznál szeptember 30-ig van szerződésük. Ember Alex, a fürdőt üzemeltető zrt. vezérigazgatója kijelentette, akkor lesz jelentősebb jegyáremelés, ha plusz szolgáltatást tudnak nyújtani, vagyis ha átadták az új részeket.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Már a makói Sparban is elérhető a Munch-ételmentés

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez – írja közös közleményében a SPAR Magyarország és a Munch Europe.

Tovább »

📺 Makói nagycsoportos ovisok a biztonságos közlekedéssel ismerkedtek

Május 16-án indított útjára egy 10 állomásos road-showt a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet, az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával. Ennek részeként nagycsoportos óvodások számára szerveznek közlekedésbiztonsági programokat, ma a hetedik helyszínre érkeztek, Makóra.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Már a makói Sparban is elérhető a Munch-ételmentés

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez – írja közös közleményében a SPAR Magyarország és a Munch Europe.

Tovább olvasom »