Nem vette észre? Itt vannak az új Facebook-gombok

[ad 1]

Ugyan most sincs „Nem tetszik”, de öt új gomb már elérhető Magyarországon is.

Sokáig vacakolt a Facebook, hogy eldöntse, mi legyen a gombjaival. Azt már régebben világossá tette Zuckerberg, hogy az egyértelműen negatív „Nem tetszik”, azaz „Dislike” semmiképpen sem lesz a közösségi portálon.

Egy évig tesztelték Spanyolországban és Írországban a Facebook vezető dizájnere, Julie Zhuo által tervezett új, „Imádom”, a „Vicces”, a „Hűha”, a „Szomorú” és a „Dühítő” elnevezésű gombokat. Ezek valamennyien az eddig ismert „Tetszik”, „Like” gomb alól bújnak elő: ha a felhasználó a felfelé tartott hüvelykujjra viszi az egerét, mostantól közülük is választhat.

Facebook-gombok

A Like örök, az is megmaradt. Mostantól azonban az új gombokat is megbökhetjük, így a Tetszik mellett lehet imádni, vagy dühítőnek tartani valamit – egyszerre imádni és dühöngeni felőle azonban szerencsére nem lehet.

Böngészőben megnyitva a Facebookot, már mindenki előtt ott áll a nagy lehetőség, hogy összesen hatféleképpen minősítsen, de az iOS és Android készülékeken a szoftvert frissíteni kell az újdonságért.

A két tesztelő országban megoszlottak a vélemények az új gombokról: sokan zavarosnak találták a megoldást, mások örültek a változatosságnak, s nem kevesen a funkcionális írástudatlanság újabb lépcsőjeként üdvözölték a puszta bökögetéssel kifejezett érzelemnyilvánítás lehetőségét.

(hirado.hu)

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink