Nemzetközi versenyen harmadik lett a makói borbély hölgy

Szilágyi Daniella október óta dolgozik borbélyként. Most egy nemzetközi versenyen klasszikus hajviselet kategóriában a virtuális dobogó harmadik fokára állhatott. A járványhelyzet miatt az online térben történt a megmérettetés, az elkészült frizurákat fotókon kellett beküldeni.

Két borbély, a lengyel Mario Mayer és a magyar Balogh Emi szervezésében rendezték meg a versenyt. Hat kategóriában lehetett nevezni, Daniella az ún. pompadour-ban indult, ami egy férfi, klasszikus hajviseletet jelent: old-school gentleman stílus, azaz magasított, hátra szárított, oldalt pedig felgépelt frizura.

A modell és a harmadik helyet elért frizura

A vírushelyzet miatt maga a verseny úgy nézett ki, hogy a modell megérkezett a szegedi utcai szalonjába, másfél-két óra alatt elkészült a haj, majd egy fotós segítségével 30 perc alatt elkészültek a beküldendő képek. A munkákat nyolc tagú szakmai zsűri bírálta el. Közel 40 nevező volt, ő kategóriájában a harmadik helyezést érte el.

– Éreztem magamban affinitást, hogy megmérettessem magam nemzetközi vizeken. Illetve amikor meghirdették, akkor még csak férfi indulók voltak. Úgy gondoltam, hogy kipróbálom magam köztük. Így elsőre nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, büszke vagyok magamra. Nagyon erős volt a mezőny, olyanok is indultak, akik már több éve a szakmában dolgoznak és minőségi munkát végeznek. Mindig van hova fejlődni, de ez most motiválni tud, hogy legközelebb még jobb helyezést érjek el – mesélte oldalunknak adott interjújában.

Mario Mayer és Balogh Emi – ezeket a kupákat és okleveleket juttatták el a díjazottaknak

Márciusban újabb nemzetközi verseny lesz. Ott a magyar nagykövettel képviselik majd Magyarországot, ha pedig feloldják a korlátozásokat, akkor lehetőség lesz külföldi versenyeken is részt venni. Továbbá meghívást kapott Lengyelországba Mario Mayer akadémiájára egy tréningen részt venni, ha elmúlik a pandémiás helyzet.

Korábban a közszférában dolgozott, érzett magában készséget, hogy kipróbálja magát ebben a szakmában. – Magyarországon még egyedülállónak számítanak a női barberek és szeretném megmutatni, hogy a szakmában nekünk is van helyünk. Illetve, hogy egy viszonylag kisvárosból, Makóról is magasra lehet jutni, ez a célom – tette hozzá.

Daniella próbálja őrizni a borbélykodás tradícióját, szalonjában kérhetünk férfi hajvágást, szakállvágást, esetenként szakállfestést, fejborotválást, meleg törölközős szakáll igazítást.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink