Mihálik Edvin Újszeged önkormányzati képviselője, zöld város tanácsnok levélben fordult Lázár János építésügyi miniszterhez, Hódmezővásárhely-Makó országgyűlési képviselőjéhez az újszegedi vasútállomás felújítása kapcsán.
Az állam évek óta csak ígérgeti a romos épület elbontását, az elhanyagolt bozótos területet pedig sürgősen rendbe kell tenni. Mihálikot válaszlevelében arról tájékoztatotta Lázár, hogy az állomás felújítása majd csak a harmadik Tisza-híd építésével kezdődne meg, ehhez azonban sem a szükséges forrás, sem a kormányzati döntés nincs meg.
,,Elfogyott a pénz, csődöt mondott a fideszes gazdaságpolitika. Szerte az országban felfüggesztik a beruházásokat, bezárják a postákat, megszüntetik a családtámogatásokat. Úgy látszik ezeknek a megszorításoknak lett az áldozata a Tisza-híd és az újszegedi vasútállomás felújítása is”
– értékelte a választ a szegedi képviselő.
A kormány az elmúlt években többször megígérte a harmadik Tisza-híd megépítését Szegeden. Ehhez kapcsolódóan készült egy tanulmány 2015-ben, hogy a szegedi 1-es villamos vonalának meghosszabításaként, a nagyállomástól kezdődően Makóig közlekedjen egy elővárosi vasútvonal, azaz tram-train. Ez végighaladna a Szegedi utcán és a Csanád vezér téren lenne a végállomása. Ebből azóta sem lett semmi és amíg a híd sem épül fel, addig nem is lesz.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |