Földmutyit sejt a Jobbik – ebben a témában tartott sajtótájékoztatót dr. Kiss Attila, a párt makói elnöke. Mint elmondta, Jakab István, az országgyűlés alelnöke (Fidesz), – aki egyébként a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének az elnöke, – kezdeményezte, hogy a földpályázatok nyertesei ne csak bérlői, hanem tulajdonosai is legyen a területnek. A Jobbik úgy véli, hogy ők a Fidesz-holdudvarához köthetők.
Az országgyűlés megkerülésével, a migráns-válság közepette próbálták véghez vinni azt a kormányzati akaratot, mellyel az ország utolsó állami tulajdonban lévő vagyonát, a földet privatizálják – mondta dr. Kiss Attila, a Jobbik makói elnöke, a Csongrád Megyei Közgyűlés tagja. Tájékoztatóján ismertette Jakab István, az országgyűlés alelnökének, a MAGOSZ elnökének ötletét, mely szerint a gazdák nem csak a haszonbérletét kapnák meg a földnek, hanem a tulajdonjogát is.
Ezt a közel 400.000 hektárt eddig önkormányzati mintagazdaságoknak használták, vagy szeretnék használni, valamint a tanyaprogram része lett volna. A Jobbik abban bízik, hogy ez az ötlet nem talál teljes támogatottságra a Fideszen belül – mondta az elnök.
A pályázatokat a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet írta ki, ezek eredményei fent vannak a társaság honlapján. A nyertesek nevei között van egy 80 éves néni, aki húsz évre kapott haszonbérleti szerződést. – Lázár János úgy nyilatkozott, hogy magánkézbe kerülhetnek ezek a földek, előbb-utóbb tehát meg lehet majd vásárolni őket. Nem valószínű, hogy a néni lesz majd a vevő – mondta dr. Kiss Attila, aki felhozta a mezőhegyesi eredményeket is, ahol ,,tisztán látható, hogy melyik érdekcsoportok kaptak földet”.