Nyugodtan teltek a Keri iskolaőrének szolgálatai

Érdeklődésre számot tartó, súlyos bűncselekmény nem történt a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium Bajza utcai telephelyén, ahol egy fő iskolőr teljesít szolgálatot – derül ki a városi rendőrkapitány beszámolójából.

Mint arról beszámoltunk, 2020-ban az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jött létre, feladata azon intézmények belső rendjének fenntartása lesz, amelyekben erre leginkább szükség van. Az iskolaőröknél nincs lőfegyver, de szükség esetén testi kényszert, gázspray-t, gumibotot, vagy bilincset alkalmazhatnak. A megyében négy intézményben alkalmaznak iskolaőrt.

Nagy Sándor rendőr alezredes, megbízott kapitányságvezető beszámolója szerint a makói, Bajza utcai épületben ,,kiegyensúlyozott légkörről, nyugodt, eseménymentes szolgálatról” számolt be az iskolaőr, aki ,,magas szintű kiképzést követően állt szolgálatba.”

2020. szeptember 1. és 28. között 190 esetben volt szükség iskolaőrök intézkedésére országszerte, de testi kényszer alkalmazására két alkalommal került sor, egyéb kényszerítő eszköz alkalmazására pedig nem volt szükség.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Halászsast láttak a Maros mentén

A tavalyi év után idén is megjelent egy vonuló halászsas a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén. Az öreg madár napok óta vadászik a térségben – adta hírül a nemzeti park oldala. Magyarországon csak a tavaszi és az őszi vonulás során találkozhatunk ezzel a fajjal.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Halászsast láttak a Maros mentén

A tavalyi év után idén is megjelent egy vonuló halászsas a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén. Az öreg madár napok óta vadászik a térségben – adta hírül a nemzeti park oldala. Magyarországon csak a tavaszi és az őszi vonulás során találkozhatunk ezzel a fajjal.

Tovább olvasom »