Olyan jól sikerült gyorsítani a szegedi InterCityt, hogy 25 percet késett

Nagy port kavart a MÁV és GYSEV 2019-2020-as, csak nemrég óta érvényes menetrendje, amelyet elvileg azért készítettek, hogy csökkenjen a menetidő a Budapest–Cegléd–Kecskemét–Szeged-vasútvonalon.

Csakhogy a változtatás eléggé felbőszítette az embereket, Szegeden tüntetés is volt, és a gyorsításból valójában lassítás lett: a Közlekedő Tömeg a Facebookon írta meg, hogy az első munkanapi Napfény IC 25 percet, a Hírös IC pedig 11 percet késett, ráadásul az IC-k kecskeméti megállásának pótlására bevezetett gyorsvonatok is 10-15 perc késéssel közlekedtek.

E tapasztalatok is bizonyítják: a vasúti szolgáltatás színvonalát nem az ütemes menetrend szétverésével, hanem az elavult, rossz állapotú infrastruktúra korszerűsítésével kell fejleszteni

– tették hozzá.

Közlekedő Tömeg blog egy korábbi posztjában részletesen is foglalkozott a témával. Ahogy írták, Szegedre eddig egész nap, óránként jártak az InterCityk, ezek a fontosabb városokban és Budapest forgalmasabb állomásain is megálltak. A módosítás hatására a szerelvények közül kettő a Nyugati pályaudvartól Szegedig nem áll meg, így ezek irányonként (elvileg) 18 perccel gyorsulnak.

A blog viszont úgy látja, a változtatás miatt minden más vonat lassabb és kiszámíthatatlanabb lett. Szeged felé, Cegléd után már csak egy vágány van, a szembe jövő vonatoknak az állomásokon kell egymást bevárni. Emiatt egy gyorsabb, nem megálló InterCity vonatra 3-4 lassuló jut – írták.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink