Óraátállítás: hosszabb lesz a vasárnap

Hajnali 3-kor 2 órára kell az órákat átállítani, emiatt változik a közösségi közlekedés menetrendje is. Az átállás érinti a MÁV több járatát is. 

08535654

A Mavir évek óta méri és elemzi az adatokat, amelyekből megállapítható, hogy az átállítással évi mintegy 120 ezer megawattóra villamos energiát takarít meg az ország, ez 30-40 ezer háztartás éves energiaszükséglete, vagyis megfelel egy közepes méretű magyar város teljes éves fogyasztásának.

Az egész Európában egységesen alkalmazott óraállítási módszer azon alapul, hogy március 20. és szeptember 22. – azaz a tavaszi és őszi napéjegyenlőség – között a nappalok hosszabbak, mint az éjszakák. Minél inkább egybeesik a lakosság szokásos ébrenléti ideje – a reggel 7 és este 10 óra közötti időszak – a természetes nappali világosság idejével, nyáron annál kevesebb világítást kell használni – olvasható a Mavir közleményében.

Becsléseik szerint az óraátállítással a magyar fogyasztók évente a nyári időszámítás alatt mintegy 4-5 milliárd forintot takaríthatnak meg villamosenergia-költségeikből.

A Máv-Start közölte, hogy Magyarország területén két nemzetközi vonatot érint az óraátállítás: a Bécs-Budapest-Bukarest vonalon közlekedő Dacia nemzetközi vonat mindkét járata a békéscsabai állomáson várakozik a téli időszámítás szerinti indulási idejére.

A budapesti Nyugati pályaudvarról 0 óra 48 perckor induló szobi személyvonat a teljes útvonalon a nyári időszámítás szerint közlekedik. A 2510-es számú, szintén a Nyugatiból 0 óra 43 perckor induló szolnoki személyvonat ugyancsak a teljes útvonalon a nyári időszámítás szerint halad.

A Debrecenből 2 óra 36 perckor induló budapesti sebesvonat viszont a teljes útvonalon már a téli időszámítás szerint jár, Debrecenben megvárja a téli időszámítás szerinti indulási idejét.

(hirado.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink