📺 Orbán nem válaszolt arra, meg lehet-e élni havi 133 ezerből

Az azonnali kérdések és válaszok órájában kérdezte Jakab Péter a Parlament mai, hétfői ülésén Orbán Viktort. A Jobbik elnöke felszólalása elején úgy fogalmazott, olvasta a hírekben, hogy a miniszterelnöknek van egy újabb szenvedélye, és “mit ad Isten, ez is piszok drága” – mondta Jakab.

Hozzáfűzte:

,,a foci meg a kisvonat után itt van nekünk a bélyeggyűjtés” 

– hangsúlyozta a Jobbik-elnök, aki úgy látja, a kormány 42 milliárdos bélyegvásárlása kapcsán szerinte felmerül, lesz-e hozzá boríték is, vagy az már zsebben van. 

Azt is felrótta, hogy 340 milliárdért tervezi a kormány továbbépíteni a Budai Várat, amit úgy kommentált:

,,Ez aztán az innováció! A 21. században egy gazdasági válság kellős közepén mit csinálunk? Várat építünk.”

Jakab Péter szerint ehelyett ebből a pénzből indíthatnánk állami bérlakásépítési programot, vagy elengedhetnénk az üzemanyag jövedéki adóját, vagy megtámogathatnánk a válság alatt bajba jutott kisvállalkozásokat.

Az elmúlt egy évben 4 ezer kisvállalkozás ment tönkre Magyarországon, ez 4 ezer családot jelent – mutatott rá a Jobbik frakcióvezetője, aki arra is kitért, meglátása szerint

,,az egészségügyben a kórházaink ránk rohadnak, erre Ön mit csinál, hitelt vesz föl az ázsiai beruházási banktól, hogy abból újíttassa fel a rendelőket.”

Az ellenzéki politikus feltette a kormányfő számára is vélhetően kényelmetlen kérdést, miszerint:

,,Mi lenne, ha kivételesen hagynánk a francba az Ön bélyegeit, és ehelyett inkább ebből a 42 milliárdból újítanánk fel a rendelőket? Vagy hogy mást ne mondjak, a brüsszeli helyreállítási alapban várja Magyarországot 6000 milliárd forint, hogy fejlesszük az egészségügyet meg felzárkóztassuk a béreket. De nem, Önnek ez a pénz nem kell, mert ugye itt van némi jogállamisági mechanizmus, magyarán ezt nem lehet ellopni. Ezért inkább felveszi a méregdrága orosz meg kínai hitelt. Értjük mi, keleten nincs jogállami elvárás.”

Jakab arról is beszélt, hogy “egy magyar melósnak” azzal kell megelégednie, ha a minimálbérét felemelik nettó 133 ezer forintra.

,,Ön szerint meg lehet élni havi 133 ezer forintból? Lehet ennyi pénzből családot alapítani? Gyermeket nevelni? Vagy csak megtankolni az autót?”

– sorakoztatta fel az idevágó kérdéseket a Jobbik vezetője.

Orbán Viktor válaszában azt szögezte le, szerinte ,,két perc nem elég a ténybeli tévedéseket kiigazítani”, mindenesetre szájbarágósan elmondta, az EU-s helyreállítási alap pénze nincs ingyen, hanem az egy hitel.

A posta bélyegével kapcsolatban pedig a kormányfő arról beszélt, azzal a problémával küzdenek, hogy ők béremelést akarnak adni a postai dolgozóknak, de most jogcímet keresnek, mert ezt az unió nem engedi.

Ezt tiltja az unió

– hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint Jakab azt mondja, hogy ne legyen a posta dolgozóinak bére megemelve. A miniszterelnök aztán “megengedően” arra tért rá, hogy meglátása szerint ilyen tévedések előfordulnak, ha ,,az ember épp most lépi át a felnőttkor kapuját” – utalt ezzel arra, hogy október 23-án alakult meg 18 éve a Jobbik. Erről maga a kormányfő is megemlékezett, a párt alapító nyilatkozatából idézve. Orbán szerint a párt a “kommunista és liberális pártok szövetségéhez” csatlakozott – azt azonban az összehasonlításában nem említette, milyen volt a szemléletmód még a korai fideszes időkben.

,,Miniszterelnök úr, ért magyarul?”

– kontrázott rá Jakab, aki elmondása alapján csupán a feltett kérdésre várt a miniszterelnöktől választ, miközben az infláció elszabadult, az 500 forintos benzinár rekordokat dönt, és az élelmiszerárak az egekben, a lakásárak megduplázódtak, s bélyeggyűjteményre költenek 42 milliárdot. A Jobbik elnöke az elmúlt évek átlagára hivatkozva kiemelte, ,,tudom, hogy az Ön családja havi 180 millióból gazdálkodik,” de 

Ön szerint meg lehet élni havi 133 ezerből?

– tette fel ismét a költői kérdést Jakab Péter, hangsúlyozva, 

,,lehet- e ebből gyermeket nevelni, nem Spanyolországban, ahogy a lánya teszi, hanem itthon, Magyarországon?”

Orbán viszontválaszában lerendezte a kérdést annyival, hogy ,,vannak problémák, amiken nem tudunk segíteni“. Majd újra egy jóízűt kommunistázott, és azzal érvelt, hogy 2010-ben az átlagbér is alacsonyabb volt, mint most a minimálbér – noha a vásárlóértéket valamiért nem hozta szóba.

,,Nincsen cirkusz bohóc nélkül, és ez a Gyurcsány-showban sincsen másképpen”

– bagatellizálta el a felvetett problémakör egészét a kormány vezetője, valamint azzal próbált visszavágni Jakabnak, hogy évekkel ezelőtt felvette a CSOK-ot, így “örömét” fejezte ki, hogy ezzel segíteni tudtak.

(alfahir.hu, kiemelt fotó: Béli Balázs/Alfahír)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Gyógykezelés után nem tért vissza a börtönbe

A férfit a rendőrség már másnap elfogta és előállította. A járási ügyészség fogolyszökés bűntette miatt emelt vádat, és indítványozta, hogy a férfival szemben a bíróság a bűnösség beismerése esetére további 30 nap elzárást szabjon ki – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A Spar sem teszi kötelezővé az oltást

A 14 ezer munkavállalót foglalkoztató SPAR Magyarország nem teszi kötelezővé a koronavírus elleni védőoltást, de arra buzdítja minden egyes dolgozóját, hogy lehetőség szerint oltassa be magát – közölte a cég. Ugyanakkor minden működési területén kötelezővé teszi a munkavállalók számára a maszkhasználatot.

Tovább olvasom »