Orbán Viktor az első EU-s vezető, aki felkerült a sajtószabadság ellenségeinek listájára

Orbán Viktor az első uniós vezető, aki a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet sajtószabadság ellenségeit felsoroló listájára felkerült, írja az Euractiv.

A hétfőn közzétett listán 37 állam- és kormányfő szerepel, akik az RSF szerint különösen drasztikus módon testesítik meg a sajtószabadság elnyomását. Hozzátették, amióta Orbán és pártja 2010-ben hatalomra került Magyarországon, lépésről lépésre irányításuk alá helyezték a média területét.

Közleményükben az áll, miszerint:

A politikai-gazdasági manővereknek, és a Fideszhez, a kormánypárthoz közeli oligarchák által vásárolt médiacégeknek köszönhetően az ország médiaterületének 80 százalékát most ők ellenőrzi

Az RSF említi például az Origo és az Index esetét is a Klubrádióé mellett. 

Az ötévente megjelentő listán a magyar miniszterelnök mellett helyet kapott mások mellett Kim Dzsongun észak-koreai, Hszi Csin-ping kínai, Bassár el-Aszad szíriai és a gépeltérítő Alekszandr Lukasenko belarusz diktátor, Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg is, aki 2018-ban megölette Dzsamál Hasogdzsit, a Washington Post újságíróját.

A párizsi központú Riporterek Határok Nélkül (Reporters sans frontières) évenként értékeli az egyes országok sajtójának szabadságát, és negyvenhárom kritérium alapján éves indexet állít össze minden országról.

Magyar kormány: Soros!

A listára a kormány részéről Varga Judit reagált. Az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán azt írta, hogy „a Soros ex machina ismét belendült”. Varga szerint a valóság a szervezet állításaival szemben az, hogy „Magyarország egyike azon kevés uniós tagállamnak, ahol a médiában és az ideológiai vitákban, valamint a közvéleményben is valódi pluralizmus érvényesül”.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink