Összeomlás szélén az állatvédelem

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete is bajba került a kialakult járványhelyzet miatt. Az utóbbi napokban nagyon sok állatvédelmi szervezet jelezte, hogy élelemhiánnyal küzdenek. Balogh Ernő, a szervezet elnök elmondta, hogy sajnos ez náluk sincs másképp.

Az adományok minimálisra csökkentek és ha ez így marad, akkor nem fogják tudni pótolni az állateledelt vagy kifizetni a villany- és szemétdíjat. Hozzátette, igaz ők kisebb létszámot látnak el, de a kiadások így is magasak, hiszen minden állatot napi szinten kell gondozniuk, etetniük, kitakarítaniuk és almozniuk.

Emlékeztetett arra is, ebben az évben nagyon sok rossz érte a szervezetet, januárban az egyik taguk került kórházba, amely borzalmasan megnehezítette a mindennapokat, hiszen kevesen vannak, és mindenki önkéntesként tevékenykedik. Most az egyesület egy másik tagja is a kórházba került. Szerencsére nem a koronavírus miatt, de hosszú távon az ő önkéntes munkájának hiánya is nehezíti a helyzetet.

Balogh Ernő kiemelte, nagyon félnek a koronavírus okozta károk miatt, hiszen jelenleg az utcai ivartalaníttatásokat sem tudják folytatni, ami igen sok nem kívánt szaporulatot eredményez majd. Az elnök szerint tíz, tizenöt évet esünk vissza az időbe és az eddigi munka meg sem fog látszódni, hiszen a nőstény cicák már most fialnak vagy éppen vemhesek. A kölykök, ha életben maradnak, ősszel szintén szaporodnak.

A szervezet reméli, hogy hamar túl leszünk a válsághelyzeten, és minden állatbarátot arra kérnek, hogy ne engedjék el a kezüket, hiszen a támogatások nélkül nem fognak tudni megbirkózni a jelenlegi veszélyhelyzettel. Aki támogatni kívánja a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete munkáját, az a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámra utalva tudja adományát eljuttatni az állatok részére.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink