Öt évbe telt, amíg a makói Fidesz végre elismerte Buzás Péter két évtizedes városvezetői munkáját

Makó korábbi polgármesterét, – aki a város történelmében a legtöbb ideig volt hivatalban, – eddig azzal vádolták, hogy a vízműből kiszivattyúzták a pénzt, vagy az ő vezetése alatt rontották el az ivóvíz-minőség javítóprogramot. Most mintha mi sem történt volna, az augusztus 20-i ünnepségen a nyilvánosság előtt köszöntötték, amiért Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Polgári Tagozata kitüntetést kapott.

,,Köszöntöm dr. Buzás Péter polgármesterelődömet, aki Makót Makovecz városává tette. Örökségének köszönhetően új lehetőséget, új növekedési iránymutatást adva itt, településünkön”

– így kezdte ünnepi köszöntőjét Farkas Éva Erzsébet. Kiemelte, hogy a rendszerváltás utáni első polgármester, dr. Sánta Sándor is jelen van. Így egy helyen vannak az 1990 utáni makói polgármesterek.

,,Mérföldkő lehet ez a találkozás a városunk fejlődése érdekében tett kiengesztelődés útján”

– fogalmazott a polgármester, majd így folytatta: ,,Felülemelkedni ideológiai különbségeket, pártérdekeken, megosztottságon, mert csak így haladhatunk előre töretlenül, így téve jobbá szeretett városunkat, s azon túl országunkat.”

A fenti mondatok már csak azért is rendkívül cinikusak és hiteltelenek, hiszen eddig a kormánykommunikáció szerint mindenki balliberális migránssimogató külföldről fizetett Soros-ügynök, aki kritikát fogalmaz meg a kormány ellen, illetve mindenki, aki nem fideszes. Továbbá az alábbi jelzőkkel illették a Buzás Péter vezette önkormányzatot 2015-től: a makói vízmű szocialista bűnszervezet volt; Medgyesi Pál (aki idén májusban hunyt el) és Buzás Péter cinkostársak voltak; Buzás Péter tüzeli a DK-t vízmű ügyben; az előző városvezetés tehet az elhibázott ivóvíz-minőség javítóprogramért; patkányok rohangáltak a városháza folyosóin.

Dr. Buzás Péter 2020. március 15-én a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Polgári Tagozata kitüntetésben részesült. Az augusztus 20-i makói ünnepségen őt is köszöntötték azok, akik eddig méltatlanul támadták.

Buzás Péter töltötte a legtöbb időt Makó élén a város eddigi történelme során. A korábbi polgármester exkluzív interjút adott oldalunknak tavasszal, ezt itt és itt lehet elolvasni.

(Kiemelt fotó: archív/2018.)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink