Ott járt, ahol Jézus gyűjtötte a híveket

Hétfő este útibeszámolót és könyvbemutatót tartott dr. Márkus Gábor a könyvtárban. Az Eszperantó Világszövetség magyarországi képviselője tavasszal Izraelben járt, az ott szerzett élményeiről és az az alapján íródott művéről mesélt.

31317204 47203504

Februárban már járt Makón, akkor a buddhista kolostorok világáról tartott előadást, tegnap a ,,Tavasz a Szentföldön” című könyvét mutatta be dr. Márkus Gábor. Az év elején Jeruzsálemben tartott eszperantó kongresszus 5-6 napos volt, a szerző ezt követően Betlehemben, Haifában, majd a Genezáreti-tó környékén járt.

– Felemelő élmény volt ott lenni, ahol 2000 évvel ezelőtt Jézus tevékenykedett, elmenni a Pásztorok mezejére, látni a via dolorosa-t, ahol Jézus a keresztet vitte – mesélte a szerző. Mint elmondta, több templom is Szent Péter nevét viseli, egy településen belül találkozik a kereszténység, a zsidóság és az iszlám, valamint az egyszerű emberek valójában segítőkészek, békeszeretőek.

Dr. Márkus Gábor a Makói Eszperantó Klub meghívására érkezett ezúttal is. A társaság a 70-es években alakult, azóta alaposan kicserélődött a tagság. Találkozóikon gyakorolják a nyelvet, elmesélik egymásnak az eszperantóval kapcsolatos élményeiket. Akit érdekel az eszperantó az ingyenesen csatlakozhat, hétfőnként 16-18 óráig a könyvtárban gyűlnek össze – tudtuk meg Szekeres Zsuzsannától, a klub vezetőjétől.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink