Pénteken ismét miniszterelnök-jelölti vita lesz a tévében

Szeptember 24-én, pénteken 18:30-tól kezdődik az előválasztáson induló miniszterelnök-jelöltek következő vitája, amelyet az RTL Klubon lehet majd élőben követni. Emellett az RTL Most+ online felületén szintén közvetíteni fogják a vitaműsort – jelentette be a kereskedelmi csatorna.

Az ellenzéki kormányfőjelölti vitán a tervek szerint ezek a témák is szerepelni fognak:

  • a járványkezelés, 
  • a rezsicsökkentés, 
  • a szociális rendszer, 
  • illetve a kisebbségek jogai is.

A vita moderátora Rábai Balázs műsorvezető lesz. 

Bejelentésük alapján a nettó 85 perces adásidőből 70 percet egyenlő arányban (fejenként 14 perc) osztanak majd el a résztvevők között. Mindenki idejét folyamatosan mérni fogják, amit a jelöltek, a műsorvezetők és a nézők is követni tudják majd. A résztvevők maguk dönthetik el, hogy melyik kérdésre milyen hosszan reagálnak.

Azt is előrebocsátották, hogy a műsor készítői ügyelni fognak arra, hogy senki ne használhassa fel egyben a 14 perces időkeretét, mert azzal a vitaműsor értelmét veszítené. Ha az egyik jelölt mondandóját egy másik jelölt közbeszólással megszakítja, akkor az eredetileg beszélő órája leáll, a közbeszóló órája pedig elindul. A 14 percen túl a műsor végén minden jelöltnek további egy-egy perc áll majd rendelkezésére, hogy kortesbeszédet tartson.

Az RTL Magyarország közleménye arról is tájékoztat, hogy a vita miatt aznap a megszokottnál rövidebb kiadással jelentkezik a 18 órakor kezdődő Híradó, valamint kivételesen elmarad a hírműsor után jelentkező Fókusz című magazinműsor.

Néhány napja az ATV rendezett hasonló vitaműsort.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink