Pert indított a CÖF ellen a Mindenki Magyarországa Mozgalom

Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és különösen jelentős értékre elkövetett pénzmosás miatt.

„Mint köztudott korábban 508 millió forint támogatást kapott a CÖF-CÖKA az állami tulajdonú MVM-től »közgondolkodás javítására«. Mint a kiperelt dokumentumokból megállapítást nyert, a fenti összegből 433 millió forintot 4 darab (!) mindössze 1-2 perces videókra költött a Civil Összefogás Fórum. A kisfilmek legyártását a számlák alapján a Fideszhez ezer szállal kötődő Magno Studio Kft.-vel végezte. Még egyszer tehát, 4 kisfilm legyártására és reklámozására 433 millió forint – lényegében – közpénzt használt fel egy fideszes álcivil egyesület. Ez felvetheti a pénzmosás gyanúját? Hamarosan megtudjuk” – közölte a Mindenki Magyarországa Mozgalom pénteken.

Hozzátették, a Szerencsejáték Zrt. adományozó cége, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. 40, illetve 170 millió forinttal, a Magyar Fejlesztési Bank pedig 25 millióval támogatta a szervezetet. „Valójában csak a vak nem látja, hogy a CÖF-CÖKA közpénzeken hízott az elmúlt egy évtizedben – írják. – (…) Most amikor a kormány lejárató hadjáratot folytat a Mindenki Magyarországa Mozgalom ellen, mert itthoni és Amerikában élő honfitársainktól fogadtunk el támogatást, akkor elfelejti, hogy a Fideszhez kötődő álcivil szervezeteket magyar adófizetői forintokkal tömnek ki, amely pénzek felhasználása átláthatatlan, etikátlan és a legkevésbé sem segíti a magyar civil társadalmat.”

A Civil Összefogás Fórum szervezi a Békemeneteket, és ők futtatták a „Mini Feri”-kampányt is. Egyik alapítójuk, Fricz Tamás egy augusztusban megszellőztetett információ szerint havi 873 ezer forintért dolgozott Áder János volt köztársasági elnöknek, de olyan eredményesen, hogy a havi munkával általában kilenc nap alatt végzett.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom feljelentése arra is válasz lehet, miszerint a szervezet több száz milliós támogatást kapott az Egyesült Államokból. Korányi Dávid, az Action for Democracy nevű szervezet hazai vezetője azt mondta, „a diaszpórában élő számtalan magyar által összeadott pénzből támogattuk” az MMM-et.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink