? Petrezselyemmel és fokhagymával csalták az áfát

A NAV áfacsalt petrezselyemmel és fokhagymával kereskedő bűnözői kört számolt fel. A több mint ezer fiktív számla kiállítását egy könyvelő koordinálta, akit a pénzügyi nyomozók őrizetbe vettek. A gyanúsítottak Lengyelországból és belföldről vásároltak petrezselymet, valamint fokhagymát. A zöldségeket strómanok nevén lévő bukó cégeken futtatták át, majd különböző vállalkozások nevében hozták forgalomba. Az áfacsalt termékek a Szegedi Nagybani piacon is felbukkantak.

A nyolcszázmillió forint értékű fiktív számlákat egy dél-alföldi garázsban állították ki, majd felvitték a NAV Online Számla rendszerébe. A valótlan iratokkal összesen mintegy kétszázmillió forint áfát csaltak el. Az akció napján a pénzügyi nyomozóknak sikerült lefoglalniuk egy éppen elpasszolt fokhagymaszállítmány teljes értékét, az egyik bukó cég számlájáról több millió forintot, és a könyvelő széfjében lévő milliókat is. A napi körforgásból kiemelt mintegy húszmillió forinttal a nyomozók a bűnszövetséget megbénították.

A NAV pénzügyi nyomozói, járőrei és informatikusai 15 helyszínen kutattak és foglaltak le bizonyítékokat. A könyvelőt bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Az ügyben eddig nyolc gyanúsított van, de a nyomozás még folytatódik.

(Nemzeti Adó- és Vámhivatal)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink