A nap témája: Jövőre bruttó 200 ezer forint lesz a minimálbér

Ez nettó 133 ezer forintot jelent.

Jelentős előrehaladást ért el a jövő évi bérmegállapodás részleteinek kidolgozásában a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma 2021. november 3-án, Budapesten; a felek a legfőbb pontokban kompromisszumra jutottak, a minimálbér tehát 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelkedik januártól – tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-t. A közlemény szerint a gazdasági növekedés eredményeiből még nagyobb mértékben részesülhetnek a magyar családok, a lépéssel a kötelező legkisebb kereset 2022-től felülmúlja az átlagbér 2010-es szintjét.

A munkahelyeket és a fizetéseket a vírusválságban is sikerült megvédeni, a magyar gazdaság a legjobban teljesítők közé tartozik Európában. Jelentős az igény a legkisebb keresetek további növelésére, a nemzeti konzultáció válaszadóinak 94 százaléka támogatta a minimálbér 200 ezer forintra emelésének tervét

– írta az ITM.

,,Orbán annak örül, hogy jövőre 133 ezer lesz a minimálbér. Akkor éljen meg belőle ő.”

A bejelentésre reagált a Jakab Péter, a Jobbik elnöke. Kifejtette: ,,Ez nettó 133 ezer forint. Hogy meg lehet-e élni ennyiből egy olyan országban, ahol hónapról hónapra rekordokat dönt az élelmiszerár és az üzemanyagár, azt mi, akik a valóságból élünk, tudjuk. Magyarország miniszterelnöke viszont nem tudja. Legutóbb a Parlamentben feltettem neki a kérdést, meg lehet-e élni 133 ezer forintól, a válaszában gyurcsányozott és bohócozott, de megmondani nem tudta, mire elég ez a pénz.”

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Gyógykezelés után nem tért vissza a börtönbe

A férfit a rendőrség már másnap elfogta és előállította. A járási ügyészség fogolyszökés bűntette miatt emelt vádat, és indítványozta, hogy a férfival szemben a bíróság a bűnösség beismerése esetére további 30 nap elzárást szabjon ki – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink