Pofonoktól volt hangos az Almási

[ad 1]

Szombat délután kezdődtek az összecsapások a Maros-parti pofon party elnevezésű ökölvívó tornán. Az Almási tornatermében nyolc klub bunyósai léptek szorítóba.

Összesen 29 pár mérkőzött meg egymással a kötelek között ma 13 órától, természetesen a mérlegelés és az orvosi vizsgálat után. A rendező Makó Budo Klubon kívül itt voltak a Kiskunfélegyháza, a Kiskunhalas, a Kecskemét, az Algyő, a Békés és két szegedi egyesület bokszolói. – Tőlünk hatan lépnek majd a ringbe, sajnos két versenyzőnknek nem jutott pár – tudtuk meg Földesi Csabától, a makóiak szakosztályvezetőjétől még a kezdés előtt.


Oltványi Dávid és tanítványa, Csehó Zsanett

Az Algyői Sportkör egy ökölvívót nevezett, akinek edzője a háromszoros magyar bajnok, a 2007-es vb 10. helyezettje, Oltványi Dávid. A tréner elárulta, a meccsrutin megszerzése mellett sikerélményt is szeretne tanítványának, előbbi miatt rendkívül hasznos ez a makói megmérettetés. – A jó lebonyolítás miatt hasonló képességű bunyósok küzdenek meg egymással, az edzők pedig fel tudják térképezni az ellenfeleket – árulta el Oltványi. Városunkba egyébként szívesen jön, hiszen mindig sok versenyző van, jó a hangulat és színvonalasak az összecsapások.

A serdülő-, az edző- és a bemutató találkozók 3×1 percesek voltak, a nőik 2×4, a 13-14 évesek 3×1,5 percet bunyóztak, a 15-16 évesek 3×2 percet, a felnőttek 3×3 percet töltöttek a ringben.

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink