Rossz embert fenyegetett baltával egy férfi Magyarcsanádon

[ad 1]

Vélt sérelmét akarta megtorolni, de eltévesztette a címet.

A nyomozás eddigi adatai alapján március 12-én 21 óra 10 perc körüli időben egy 27 éves román állampolgárságú férfi megjelent Magyarcsanádon, a Széchenyi utca egyik házánál. Egy 80 centiméter nyélhosszúságú baltával megfenyegette az ott lakó nőt. Amikor a sértett beszaladt a házba, a baltával a lakóház két utcai redőnyözött ablakát betörte.

A Makói Rendőrkapitányság járőrei a bejelentést követően előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható D. M. I.-t. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte. Azzal védekezett, hogy egy korábbi vélt sérelmét akarta megtorolni, de rossz házhoz ment, így a baltával nem haragosát fenyegette meg.

A 27 éves román állampolgár ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Makói Rendőrkapitányságon. A rendőrség ellene szabálysértési eljárást is kezdeményezett, mivel ugyan vezetői engedéllyel nem rendelkezik, autóval közlekedett Magyarcsanádon. Szabálysértési eljárás indult az ellen a férfi ellen is, aki bár tudta, hogy a gyanúsított nem rendelkezik érvényes okmánnyal, mégis átengedte neki a jármű vezetését.

(police.hu)

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább olvasom »