Rajzpályázat: ,,Így közlekedtek ti” Csongrád-Csanád megyében

Az Országos Rendőr Főkapitányság – Országos Balesetmegelőzési Bizottság hagyományosan, az idei évben is gyermekrajzpályázatot hirdet „Így közlekedtek ti!” – címmel. A pályázatra Csongrád-Csanád megyében is várják az alkotásokat.

A közlekedésbiztonság szempontjából kiemelten fontos, hogy a gyermekek már óvodáskortól megismerkedjenek a közlekedési szabályokkal és, hogy az önálló, biztonságos, a közlekedési partnerekre odafigyelő gyalogos-és kerékpáros közlekedésnél szükséges tudnivalókat közlekedési helyzeteknek megfelelően, készségszinten tudják alkalmazni. Ehhez elengedhetetlen a közlekedés részletes megfigyelése, a közlekedési jó gyakorlat tudatosítása. A rajzolás olyan szórakoztatóan hasznos tevékenység, amely egyidőben fejleszti a megfigyelést és a kreativitás útján az önkifejezést.  

A rajzpályázat célja, témája: a biztonságos, szabályos közlekedés bemutatása

Pályázók köre: Csongrád-Csanád megyei óvodás és általános iskolás gyermekek.

Formai követelmény: alkotónként 1 rajz, bármely technikával készült A4-es vagy A3-as lapméretű egyéni alkotás.

Az alkotó nevét, életkorát, felnőttkorú hozzátartozója levelezési e-mail címét, az óvodai csoport/iskolai évfolyam, az nevelési/oktatási intézmény megnevezését, a felkészítő pedagógus telefonszámát a pályamű hátlapján fel kell tüntetni.

A pályázat beküldési határideje: 2022. május 6.

Beküldési cím: Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 6722 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 22-24. sz.

Csongrád-Csanád megyében a közlekedési rajzversenyt a Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szervezi. A pályázatokat három kategóriában (óvodáskorú alkotó, általános iskola alsó tagozatos alkotó és általános iskolai felső tagozatos alkotó) szakmai zsűri értékeli, a kategóriákban legsikeresebb 5  pályamű alkotója díjazásban részesül, amelyről az alkotó a pályázat benyújtásakor megadott elérhetőségen értesítést kap.

Kapcsolattartó: Szalayné Szabó Marianna r. alezredes /tel: 62/562 400 / 15-22 mellék.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

102 éve született Jancsó Miklós kétszeres Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művész.

Tovább »

Letették a kínai csomagolóüzem alapkövét Makón

Csomagolóanyag-gyárat épít a hongkongi hátterű Benepack Hungary Kft. Makón az ipari parkban, a 65 millió eurós (25,3 milliárd forintos) beruházás alapkövét kedden tették le. A következő 12 hónapban elkészül az üzemet kiszolgáló infrastruktúra, a gyár pedig 2024 szeptemberében működésbe állhat.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A Jobbik továbbra is határőrt követel a kerítés mellé

A Jobbik már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a migrációs helyzet hosszú távon komoly kihívások elé fogja állítani hazánkat, ezért hosszú távú megoldásra van szükség. A kormány azonban erről nem gondoskodott, sőt átverte a magyar embereket – írja közleményében az ellenzéki párt.

Tovább olvasom »

10 év múlva ki fog tanítani rólam? – kérdezte a makói Kossuth

Az elmúlt napokban a Momentum húsz Csongrád-Csanád megyei településen helyezett el figyelemfelhívó plakátokat köztéri szobrokon és emlékműveken, hogy felhívják a figyelmet az oktatás válságára: pár éven belül könnyen előfordulhat, hogy nem lesz, aki nemzeti nagyjainkat, iróinkat, költőinket, helyi hőseinket bemutassa a jövő generációjának.

Tovább olvasom »