? Romániában tankolják meg az önkormányzati autókat is Kübekházán

Molnár Róbert már jó ideje a szomszédos Romániában intézi a bevásárlásokat és tankolni is odajár, így 20-30 ezer forintot tud spórolni a családi kasszának havonta – mondta el az RTL Híradójában. A polgármester közölte, a jövő héttől az önkormányzati autókat is román benzinkútról tankolják majd.

Molnár szerint spórolniuk mindenképp kell, de például a közvilágításon nem spórolhatnak, nem teheti azt meg, hogy kikapcsolja a lámpákat, mert ha baleset történik, akkor az önkormányzatot teszik felelőssé.

A bérek katasztrofálisak, az árak meg nyugat-európai szinteket vernek. Nem tudom, hol szúrtuk el ennyire

– mondta a polgármester, aki több tízezer forintot spórolhat meg azzal az önkormányzatnak, hogy Romániában tankoltatja a település autóit.

Molnár arról is beszélt, a kübekháziak is átjárnak, mert bár „Romániában is felmentek az árak, de nem olyan jelentős mértékben, mint itt.”

Nemcsak Kübekházán, hanem az ország több határmenti településén beindult az ún. negatív benzinturizmus, egyre többen tankolnak külföldön. Romániában akár 110-130 forintot is lehet spórolni literenként, de még az osztrák benzin is jóval olcsóbb, mint a magyar.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink