Az érdekes elgondolást talán már sokan elfelejtették, de a fideszes önkormányzati képviselő továbbra is jó ötletnek tartja – így szeretné megelőzni a rongálásokat. (Fotó: archív.)
Mint arról a Makói Csípősön 2021 végén beszámoltunk, Kovács Sándor bekerítené és 2-3 kapuval oldaná meg a ki- és a belépést a parkba. Az elmúlt években többször rongálták meg a padokat, játékokat, a tavat, szerinte nyitvatartással megszűnnének ezek a problémák.
Az elképzelésből azóta nem lett semmi, viszont az önkormányzati képviselő a Délmagyarországnak most arról beszélt, ragaszkodik a bekerítéshez, de egyelőre megelégedne gyorsan növő sövény telepítésével is. Ha pedig valódi kerítés épül, ahhoz javasol 4 nagy és 2 kis kaput is. A bekerítés mellett egy nagyszabású felúújítást is javasol, ami tartalmaz például öntözőrendszert, tófelújítást, új padokat, állandó mellékhelységet is.
A Petőfi parkban 2005-ben történt nagyobb fejlesztés és egy évvel később adtak át. Akkor a járófelületetek új térkő- és aszfaltburkolatot kaptak, kicserélték a lámpatesteket, kőpadokat, fémbútorokat helyeztek ki, új játszóelemeket telepítettek, újrafüvesítettek, elbontották a parkszínpadot, a betonmedence helyén tavat alakítottak ki.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |