Segítséget kérnek Vadóckáék

Több mint százezer forint állatorvosi díjat kellene kifizetnie a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének, valamint negyvenkétezer forint gépjármű javíttatási díjat, de sajnos segítség nélkül mindezt nem tudják megtenni.

Az egyesület kizárólag a tagok, önkéntesek támogatásából, valamint civil állatbarátok adományaiból fedezi a mindennapi kiadásait. Balogh Ernő, az egyesület elnöke elmondta, soha nem vállalják túl magukat, hiszen azt vallják, hogy a felelős állattartás és a felelős állatvédelem alapja az, hogy annyi állatot tartsanak és fogadjanak, amennyit tisztességesen el tudnak látni.

Hozzátette, ők is így tesznek, ám még így is nehézségekbe ütköznek. Egy cica teljes ellátása, hogy gazdikereső státuszba léphessen, körülbelül negyvenezer forint. Fontos, hogy ivartalaníttassák, oltassák, teszteltessék, chippeltessék és rendszeresen külső-belső parazitamentesítsék az állatokat.

Az elnök emlékeztetett, az utóbbi időben is több állat érkezett a gondozásukba Hódmezővásárhelyről, akik többnyire betegek és kezelésre szorulnak. Havi szinten több mint száz kilogramm macskaalom fogy el, kilencven darab macskakonzerv és több mint harminc kilogramm száraz eledel. Emellett a kutyusok és a sünik ellátása is tetemes összeget tesz ki a csekély bevételi forrásból.

A nem várt kiadások pedig abszolút padlóra küldik a szervezetet, mint a legutóbbi futómű javíttatási díj, amely negyvenkétezer forintba került. De a szemétszállíttatási díj is esedékessé vált, valamint a villanyszámla is több lesz a fűtési szezonban, ugyanis a melegítést villanymelegítőkkel tudják megoldani, másra nincs lehetőség.

A nonprofit civil szervezet kizárólag az állatbarátok segítségére számíthat, hogy tartozásait rendezni tudja és újabb állatokat vehessen a gondozásába, gyógyíthasson, szocializálhasson és majd örökbe adhasson.

Aki szeretné támogatni Maját, Vadóckát, Csikót, Csipeszt, Cuclit, Morcit, Tücsköt, Bobit, Sziszit, a süniket és a társaikat, az az egyesület 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámára utalhatja el adományát. Ha valakinek kérdése lenne vagy felszeretné venni az egyesülettel a kapcsolatot, megteheti például e-mail-ben az elnok@hmvhelyiallatvedok.eu címen.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

18 éve hunyt el Somlyó György Kossuth-díjas és többszörös József Attila-díjasmagyar költő, író, esszéíró, műfordító, számtalan díj és elismerés birtokosa, a Magyar Költészet Napjának kezdeményezője.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink