Semmelweis Napon adták át az új egészségügyi komplexumot Makón

A Kálvin utcai létesítményben háziorvosok, fogorvosok, gyermekorvosok, védőnői szolgálat és gyógyszertár is helyet kapott. Az önkormányzat saját forrásból biztosította a közel 500 millió forintos beruházást. Az ünnepségen nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötték Dr. Soós Klárát.

Az ünnepségen Farkas Éva Erzsébet polgármester kifejtette: az elmúlt hónapokban megláthattuk, hogy az egészségügy összefüggő, egymásba kapaszkodó rendszert képez, ebben kiemelten fontos rész az alapellátás. A háziorvosok az első sorokban harcoltak a vírus ellen és a hétköznapokban elsőként találkoznak a betegekkel.

Az új rendelő első terveit 2017 szeptemberében mutatták be az itt dolgozóknak. A 758 négyzetméteres épületben 79 helyiséget alakítottak ki. A régi épületet a Borci Trans Kft. bontotta el, az építkezést az M-COLOR 2009 Kft. végezte. 2019 májusában kezdték el és idén januárban lett kész. Mint az ismert, a munkálatok idejére a Lonovics sugárútra költöztek az orvosok és a gyógyszertár.

,,Ma, amikor az egészségügy a napi politikai viták túszává vált, a járványügyi adatokat fegyverként használják a politikusok, hozzá nem értő emberek foglalnak állást egészségügyi kérdésékben, mi ma mindannyian büszkék lehetünk itt Makón”

– fogalmazott Farkas Éva.

Az ott dolgozók nevében Dr. Bán Péter háziorvos mondott köszönetet. Felidézte: 21 évvel ezelőtt, amikor elkezdett itt dolgozni, az épület már akkor is rossz állapotban volt. Az utolsó években hulló vakolat, leeső csempék, kidőlő falak, csőtörés, beázás jellemezte. Megköszönte, hogy az önkormányzat létrehozta ezt számukra.

Lázár János, a térség országgyűlési képviselője elsőként kifejezte együttérzését annak a több mint 60 makói családnak, akit veszteség ért a járvány alatt. A komplexum kapcsán elmondta: példaértékű, hogy önerőből megépítette a város. Meglátása szerint abból indulnak ki az egészségügyet átszervezők, hogy az emberek útnak indulnak, nem veszik igénybe a szolgáltatásokat. Viszont ez az épület a példa rá, hogy ha ilyen körülmények várják, akkor jönni fognak a betegek. – Ha a makói kórház szolgáltatásait újraszervezzük, akkor oda fognak menni. Ha nincs szülészet, nem fognak itt szülni, de ha kínáljuk nekik a lehetőséget, akkor helyben igénybe fogják venni – fűzte hozzá.

Az épületet Pálfai Zoltán és Kotormán István áldotta meg.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

A nap témája: Újra kell tervezniük a kórházaknak a 2023-as költségvetésüket

A Népszava úgy értesült, hogy a kórházakat is elérte a központi kifizetési korlátozás és a pénzügyi szigor. A napilap értékelése szerint ezzel lényegében kézi vezérlés alá vonják a kórházi kasszákat. A kórházak gazdasági vezetőinek csütörtökön eligazítást tartottak, arról, hogy péntek délig újra kell tervezniük a 2023-as költségvetésüket, emellett október 31-ig a béreken felül csak a „betegellátással összefüggő”, tételesen engedélyeztetett számlákat fizethetik ki.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Újra kell tervezniük a kórházaknak a 2023-as költségvetésüket

A Népszava úgy értesült, hogy a kórházakat is elérte a központi kifizetési korlátozás és a pénzügyi szigor. A napilap értékelése szerint ezzel lényegében kézi vezérlés alá vonják a kórházi kasszákat. A kórházak gazdasági vezetőinek csütörtökön eligazítást tartottak, arról, hogy péntek délig újra kell tervezniük a 2023-as költségvetésüket, emellett október 31-ig a béreken felül csak a „betegellátással összefüggő”, tételesen engedélyeztetett számlákat fizethetik ki.

Tovább olvasom »