Senki ne vegyen az interneten vakcinát, mert az biztosan hamis

A vakcinák nem érhetők el kereskedelmi forgalomban, azokhoz kizárólag a kormány által kijelölt oltóközpontokban, ütemezetten és ingyenesen lehet hozzájutni. Védőoltásként hirdetett vakcinákat semmilyen körülmények között nem szabad megrendelni az internetről, ahol biztosan  hamisított, nem bevizsgált, a kereskedelmi forgalomban nem elérhető, nem engedélyezett terméket árusítanak – hívta fel a figyelmet Csákó Ibolya, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kiemelt főreferense az operatív törzs mai tájékoztatóján.

Elmondása szerint bűnözők próbálnak hamis vakcinákat eladni, nemzetközi közösségi oldalak felületén már megjelentek olyan álprofilt létrehozó felhasználók, akik a gyanútlan vásárlóknak kínálnak eladásra hamis oltóanyagot, illetve annak szállítására és mélyhűtésére használt berendezéseket.

– Magyarországon a rendőrség folyamatosan figyeli az internetes hirdetőfelületeket és jelenleg nincs információjuk arról, hogy az országban megjelentek volna a hamis vakcinák – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a pandémia alatt megváltoztak a vásárlási szokások, és rászoktak az emberek arra, hogy az interneten vegyék meg a szükséges termékeket, ezért megvan a reális veszélye annak, hogy a csalók kétes eredetű terméket akarnak eladni. A rendőrséghez érkező jelzések alapján a nemzetközi közösségi oldalakon megjelent álprofilokkal kapcsolatban azt mondta: a létrehozók a gyanútlan vásárlókat megtévesztik azzal, hogy a vakcinagyártók nevét felhasználva kínálják eladásra a hamis oltóanyagot, illetve az oltóanyag szállítására és mélyhűtésére használt berendezéseket.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink