Az SZTE hallgatói szerint erőszakos modellváltásról van szó náluk is

Mint az ismert, augusztus elsejétől alapítványi fenntartásba kerülhet a Szegedi Tudományegyetem. Az intézmény hallgatóinak önszerveződő csoportusulása, a Veritas Virtus Libertas hiányolja a vezetés részéről az érdemi kommunikációt az átszervezésről – erről a Klubrádióban beszéltek.

Bence és Zsolt, a Veritas Virtus Libertas tagjai szerint, – bár még csak vizsgálja a kormány a lehetőséget, – erőszakos hatalomátvételről van szó, amivel a kormány saját embereit akarja az egyetemek élére ültetni. Azzal fenyegetik az egyetemet, hogy csak így hajthatja végre a tervezett 150 milliárdos fejlesztést. Az SZTE élére tervezett kuratóriumban olyan NER-közeli emberek kerülnének, mint Nemesi Pál, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna felelős kormánybiztosa, valamint Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter. Tőlük nem arra számítanak, hogy a fejlesztésre szánt forrásokat a lehető legjobban osszák el, sokkal inkább arra, hogy ezeket a pénzeket kimenekítsék és a Fideszhez közeli embereknek juttatják.

A kockázatokat súlyosnak ítélik a hallgatók: a kuratórium dönthetne a rektor kinevezéséről, a szenátus jogköre veszélybe kerül, beleszólhatnak a költségvetésbe, a vagyongazdálkodásba, anélkül, hogy bárkinek elszámolnának róla. E veszélyek csökkentése érdekében próbálnak nyomást gyakorolni a hallgatók az SZTE vezetésére. Például azt szeretnék elérni, hogy az alapító okiratban legyen biztosítva a szenátus működése, valamint azt, hogy az egyetem önállóan rendelkezhessen arról, hogy kit kér fel egy-egy a pozícióra.

A csoport tagjai azt tervezik, hogy lépéseket tesznek ez ellen. Hogy mit és milyen mértékben, az a további fejleményektől függ, mert az egyetem nem tájékoztatta hallgatóit erről.

A fejlesztési összeg esetleges kiesése természetesen nem érdeke a hallgatóknak sem, de hangsúlyozták, hogy nem mindegy, hogyan használják fel ezt a 150 milliárdos keretet.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink