,,Sikeres” járványkezelés: az első oltásoknál a rosszabbul álló európai országok közé csúsztunk

Úgy tűnik, Orbánék elengedték a témát, dacára annak, hogy a már lezajlott Európa bajnokság kezdetére 7-7,5 beoltottat vizionáltak, mintha beletőrödtek volna kudarcukba és oltásra buzdítás helyett inkább Sorossal, és a bevándorlókkal riogatnak. 

A bő nyolcmillió magyar felnőtt lakosból 5,33 milliót oltottak be eddig, ezzel az átoltottságunk 66,2 százalékos. Tavasz végén országunk akkori értékei még az élmezőnyt jelentették az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) által listázott harminc európai uniós, illetve az Európai Gazdasági Térségbe tartozó országok rangsorában. Ez az arány azonban most éppen ahhoz elég, hogy a rosszabbul teljesítő felének az elejére sorolódjunk vissza. Előz minket – többi között – a dobogós Izland (90 százalékos átoltottság), Málta (82,4 százalék), illetve Hollandia (82,1 százalék), közvetlenül előttünk Olaszország (68,4 százalék), Franciaország (67,4 százalék) és a sokáig labornak számító Ausztria (67,3 százalék) áll. Bár egyelőre mögöttünk van a sorban, az elmúlt hetek növekedése alapján a napokban Ciprus is megelőz majd minket. A sor legvégén továbbra is Románia és Bulgária áll 30, illetve 17,4 százalékkal – összegezte a heti adatokat a 24.hu.

Persze Orbánék járványkezelése több ponton megbukott már, gondoljunk csak arra, hogy a régió többi országától eltérően nem nyújtottak valós segítséget a bajba jutott embereknek, emiatt pedig tízezrek mentek tönkre. Ez persze nem zavarja a kormányt, a sikerpropaganda tovább hasít majd az alternatív valóságra még fogékonyak körében. Más kérdés, hogy ez, és a Sorossal, “migráncsokkal” való riogatás mire lesz majd elég 2022 tavaszán – állapítja meg a zsurpubi.hu.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Négy éve nincs szülészet Makón

Hogy szünetel a fekvő szülészet-nőgyógyászati osztály Makón, az a nyilvánosság számára a 2020. március 25-i testületi ülésen derült ki. Mindezt a veszélyhelyzetre való tekinttel Dr. Kallai Árpád főigazgató rendelte el. Ez az állapot azóta sem változott.

Tovább olvasom »