Sikeres volt a Szirbik Miklós Egyesület gyűjtése

A makói Szirbik Miklós Egyesület a járványügyi helyzet miatt, 2020 áprilisában hirdetett tagjai között gyűjtést az egészségügyi dolgozók javára. A sikeres akció keretében közel 70 000 forint gyűlt össze, és nem csak a tagság köréből. Külön kiemelendő Botlik Anita egyesületi tag és önkormányzati képviselő, illetve dr. Halmágyi Mária nagyobb összegű adománya – tájékoztatta oldalunkat az egyesület.

A befolyt összegből az elnökség döntése alapján két Makó Anno kéziratot szereztünk be. Ebből a tételből a kiadvány szerkesztője védőmaszkokat és gumikesztyűket vásárolt és adott át dr. Nagy Jenőnek, a makói kórház mb. telephelyi igazgató főorvosának.

Az egyesület az egyik kéziratot a makói levéltárnak adja át megőrzésre, a másikat jótékonysági célra fogja felhasználni. Egy kézirat dr. Halmágyi Máriához került, akinek a kérésére azt a makói múzeumban fogjuk elhelyezni. Így a lokálpatriotizmus ápolásában fontos szerepet betöltő kiadványsorozat két kézirata is helyi közgyűjteményben marad.

Az egyesület tagjainak adományából még fertőtlenítőszereket is vásároltunk és adtunk át dr. Nagy Jenőnek 2020. április 20-án.

Az egyesület ezzel a megmozdulásával próbált segíteni a lakosságért küzdő egészségügyi dolgozóknak. A Szirbik Miklós Egyesület elnöksége és minden tagja nevében tisztelettel kívánunk munkájukhoz sikert és jó egészséget!

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink