Nem Magyarországon, hanem a féktelen bulizásról is ismert Ibizán érte utol az m4sport.hu Köteles Lászlót, aki nem a nyári vakációját tölti a Spanyolországhoz tartozó szigeten, életvitelszerűen lakik ott. A hosszabb interjú apropóját a csütörtöki Genk–Ferencváros El-mérkőzés szolgáltatta, amely 21 órakor kezdődik és az M4 Sporton lesz látható.
Tavaly decemberben Köteles László felesége betársult egy fine dining–catering cégbe, amely különböző eseményeken kínál grillezett ételeket cégeknek. Sokat nem kellett gondolkozniuk a lehetőségen, hiszen az egykori kapus akkor már nem dolgozott az ETO sportigazgatójaként. Noha a klubnak egy teljesen újjáépített kerettel sikerült kiharcolnia a kilenc éve várt feljutást a 2023/2024-es idényben, a szakember nyáron lejáró szerződését nem hosszabbították meg.
A Videoton, a Vác, a Diósgyőr és a belga Genk korábbi kapusa az m4sport.hu-nak elmondta, a 2018-as visszavonulása után öt évet kellett várnia első sportvezetői megbízatására, közben nyitott egy ügynökséget (Invicti-Group), amellyel azóta is foglalkozik, de reméli, hamarosan ismét sportigazgatóként bizonyíthat. Nem unatkozik, szabadidejét a futball tölti ki, online kurzusokon, képzéseken fejleszti magát, követi a Fizz Ligát, a Merkantil Bank Ligát, a román, illetve a belga bajnokságot.
Köteles azt is elmondta, itthon már hellyel-közzel rendben van az utánpótlás, hatalmasat léptünk előre infrastrukturálisan és a játék minőségében, de időre és további jó eredményekre van szükség ahhoz, hogy a stadionokat megtöltsék az emberek.
Köteles László eredetileg ferencszállási származású, Makón született és a szegedi Volánnál nevelkedett.

