Súlyos sérülés lett a vége a kocsmai verekedésnek

A rendőrök elfogtak egy 30 éves férfit, aki súlyosan bántalmazott egy másik vendéget egy szegedi szórakozóhelyen.

A rendőrség ügyeletére 2022. február 13-án hajnalban érkezett bejelentés, hogy a sörözőben az ott lévők között verekedés tört ki, ahol az egyik fél súlyos fejsérülést szenvedett. A mentők a sérültet kórházba szállították.

A kiérkező egyenruhások a helyszín közelében elfogták az agresszív támadót, akit a rendőrkapitányságra előállítottak.

A férfit gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását. 

Ellene súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon. 

(police.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

49 éve született Elek Ferenc Jászai Mari-díjas magyar színész, a Budapesti Katona József Színház tagja.

Tovább »

Madármegfigyelő túra lesz holnap Apátfalvánál

Júniusban, a Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozat keretében a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság valamennyi tájegységén szervezünk túrákat, előadásokat. A térségben Apátfalvánál lesz madármegfigyelő túra holnap reggel.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Rendvédelmi napot rendeztek a Kálvin Téri Református Általános Iskolában

A diákok és pedagógusok kedden először történelmi utazást tehettek a „Petőfi 200” Emlékév alkalmából az 1848/49-es szabadságharc Szegedi 3. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület jóvoltából, majd a hódmezővásárhelyi Kinizsi Pál 30. páncélozott Gyalogdandár Helyőrség Támogató Parancsnokság Komendáns Szakaszdíszelgő csoportjának fegyveres alaki bemutatóját tekinthették meg.

Tovább olvasom »

A nap idézete

110 éve született Szegeden Sőtér István Kossuth-díjas író, irodalomtörténész, esszéista, egyetemi tanár.

Tovább olvasom »