Sürgősséggel szavaztatják meg az Országgyűléssel a rendkívüli jogrend meghosszabbítását

Az Országgyűlés kormánypárti többsége megszavazta, hogy sürgősségi eljárással tárgyalja a plenáris ülés azt a törvénymódosítást, mellyel meghosszabbítanák a rendkívüli jogrendet egészen 2022. január 1-jéig. A jelenlévő képviselők közül 135-en mondtak igent, 32-en pedig nemet a beadványra.

A ma elfogadott sürgősségi eljárás értelmében holnap meg is tartják róla a plenáris vitát, így jövő héten elfogadják azt. 

Érdekesség, hogy pont aznap nyújtották be a javaslatot a Parlament elé, amikor megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, miszerint a Semjén Zsolt és Kovács Zoltán féle vadászati kamu-világkiállításra nem vonatkozik semmilyen járványügyi korlátozás. 

A sürgősségi javaslatként tárgyalja az Országház a modellváltó felsőoktatási intézmények működésével kapcsolatban benyújtott törvénymódosítást is. Ez az egyetemeket vezető vagyonkezelő alapítványokat érinti, és az mfor.hu korábbi összeállítása alapján a törvény elfogadása után kiderül, hogy az egyetemi alapítványok, – melyek nem váltak még le teljesen az állami büdzséről, – mennyit kapnak éves működésükre.

A törvénymódosítás tárgyalása után a 2022-2026 közötti időre, azaz öt évre rögzíti a vagyonkezelő alapítványok és az általuk fenntartott felsőoktatási intézmény közfeladatainak finanszírozását, melyért az oktásért felelős miniszter, Kásler Miklós a felelős.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink