Szeged utcáit járta nőnapon a kézfertőtlenítőt gyártó cég kabalája

Nem mindennapi meglepetésben volt részük március 8-án a szegedi hölgyeknek: egy sármos professzor köszöntötte őket virággal a neves napon.

A város több pontján is feltűnt az érdekes idegen. Először a Széchenyi-térnél látták, majd a Kárász utcán indult el, sőt, még az ikonikus Dóm térre is ellátogatott. Mindenki találgatta, vajon kit képvisel a rejtélyes kabalafigura, amely egy tiszteletre méltó, kedves professzort személyesít meg, és virággal köszönti a hölgyeket.

A szegedi Florin Zrt., a BradoLife termékek gyártójának új nagykövetével ismerkedhettek meg a helyiek személyesen is. Brado Professzor egy ideje már szakértő tanácsokkal segíti a BradoLife közösségi oldalainak követőit, hogy a hétköznapokban melyik fertőtlenítőszert, mikor érdemes használni. Emellett szombaton a szemfülesek láthatták már a PICK Szeged-FTC találkozón is, ahol ő dobta a kezdődobást.

„Az új kabalafiguránkkal azt a professzionalitást, szakmaiságot szerettük volna megmutatni, amit a termékeink is képviselnek. Így esett a választásunk egy professzorra, akiben megvan mindez”

– árulta el Barta Attila, a szegedi Florin Zrt. cégvezetője, aki azt is hozzátette, szegediként fontosnak tartják, hogy jelen legyenek a város életében.

A Szegeden évtizedek óta működő vállalat professzionális fertőtlenítőszereinek lakossági változatát, a BradoLife termékcsaládot több mint 10 éve fejlesztette ki. Az azóta eltelt időben a kézfertőtlenítő gélek és szappanok, kendők, kéz- és bőrfertőtlenítő spray mellett BradoClub márkanévvel már felületfertőtlenítő aeroszolt és fertőtlenítő mosószert is készítenek, így gondoskodva a teljes körű higiéniáról otthon, a munkahelyen, vagy épp a tömegközlekedésen. 

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

138 éve született Benedek Marcell, magyar egyetemi tanár, író, irodalomtörténész és műfordító, színházigazgató. Benedek Elek író fia.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Magyar-francia kiállítás nyílik Szegeden

2023. szeptember 23-án 18 órakor egy francia-magyar együttműködés alkalmából Fodor Barbarának, Peták Máriának és Molnár Sándornak nyílik közös kiállítása egy ismert francia alkotóval, Yvan Le Soudier-rel a Tiszatáj Szalonban.

Tovább olvasom »