Széllel tér vissza a napsütés – erre számítson a jövő héten

Egy anticiklon peremén helyezkedünk el, ezért legyengült frontok érik el térségünket, ami miatt több felhőre, illetve szelesebb időjárásra kell számítani a következő napokban. 

Vasárnap is erősen felhős lesz az ég, a reggeli ködképződés után a nap további részében nyugat felől egyre inkább elkezd felszakadozni a felhőzet, és – elsősorban a Dunántúlon – több napsütésre is lehet számítani. A keleti országrészben ugyanakkor helyenként tartósabban megmarad a ködös, párás idő. Keleten sok helyütt a 10 fokot sem érik el a csúcsértékek vasárnap, nyugaton azonban akár 20 fok is lehet.

A következő napokban több felhő lesz az égen. Hétfőn a hajnali ködképződés után a nap második felében is változóan felhős lesz az ég, helyenként tartósabban megmaradnak a ködfoltok. Kedden is inkább erősen felhős lesz az ég, és kisebb esőre is lehet számítani. Feltámad majd a légmozgás, ami jótékonyan hat a jelenlegi szennyezett levegőre. Szerdán és csütörtökön élénk lesz a szél, de a nap második felére visszatér a napsütéses időjárás, csapadékra viszont nem kell számítani.

(hirado.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink