Szélvédők, rendszámok és érvényes forgalmi nélkül közlekedett az M5-ösön

Első hallásra hihetetlennek tűnő bejelentés érkezett 2020. május 19-én 18 óra 53 perckor a Bács-Kiskun megyei rendőrség ügyeletére. 

A telefonáló elmondta, hogy az M5-ös számú autópályán, Lajosmizse térségében egy olyan kocsit látott közlekedni, amelynek hiányzik az összes szélvédője és a rendszáma. A sztrádán szolgálatot teljesítő járőrök a megadott helyre mentek, és a leállósávon találtak is egy meglehetősen rossz műszaki állapotban lévő Mazda 323-as személygépjárművet, amelynek azonban senki nem volt a közelében.

Röviddel később kiderült, hogy tulajdonosa hagyta sorsára a kocsit, mert kifogyott belőle a benzin. Az egyébként Örkényben lakó sofőr gyalogosan indult el a legközelebbi üzemanyagtöltő állomásra, és eközben igazoltatták a rendőrök. A 34 éves férfi sem a személyi igazolványát, sem a vezetői engedélyét nem tudta átadni. A forgalmi engedély ugyan előkerült, ám az érvénytelen volt. A járművet a közlekedési hatóság még 2019. júliusában kivonta a forgalomból, így a jobb sorsot is megélt négykerekű sem érvényes műszaki vizsgával, sem pedig kötelező felelősségbiztosítással nem rendelkezett.

A férfi az intézkedés végén a járőröknek elmondta, hogy az autóból az egyik biztonsági övet kivágta, ugyanis a kocsit annak segítségével, saját maga akarja a legközelebbi kihajtón keresztül Lajosmizse irányába elvontatni. A rendőrök felhívták a sofőr figyelmét arra, hogy a vontatásnak ez a módja nem megengedett.

Az autó vezetője ellen a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának munkatársai több szabálysértés elkövetése miatt feljelentést tettek.

(police.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább olvasom »