Szerda délután lehetnek részeredmények

Ha minden a várakozásoknak megfelelően alakul, szerda délután részeredményeket, a késő délutáni, esti órákban pedig már eredményt is hirdethetnek az előválasztás első fordulójában – fogalmazott Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság (CVB) elnöke a Klubrádióban.

Szerinte a nagyszámú részvétel miatt valószínű, hogy három miniszterelnök-jelölt közt dől el a második körben, ki lesz Orbán Viktor kihívója. Úgy látja, hatalmas az érdeklődés az előválasztás iránt, ami az is bizonyít, hogy Magyarország következő miniszterelnökére és az előválasztás képviselőjelöltjeire összesen több mint 570 ezren szavaztak kedd reggelig. Késedelmek éppen ezért, valamint a kapacitások szűkössége miatt előfordulhatnak – fűzte hozzá.

Magyar arról is beszélt, szerinte egyértelmű a részvételi számok alapján, hogy nagyon sokan bele akarnak szólni a magyar politikába és abba, hogy kik irányítsák az országot a 2022-es országgyűlési választásokat követően. Emiatt elképzelhetőnek tartja, hogy végül 600 ezernél többen szavaznak majd az előválasztáson.

Kitért arra is a bennfentesnek tartott értesülések kapcsán, hogy az urnákba nem láthat bele senki, így nincs egyértelmű információ, amire alapozni lehetne. A CVB elnöke hangsúlyozta, tényleges végeredmények október 10-ére várhatóak, és október közepére tekinthetőek majd véglegesnek.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink