Szerelemféltésből késelt Szegeden

A rendőrök azonosítottak, majd elfogtak egy 31 éves férfit, aki egy késsel többször megszúrta szerelmi riválisát Szegeden.

A rendőrségre 2022. január 19-én délután érkezett bejelentés, hogy a Teréz utcában ismeretlenek egy férfit megszúrtak, majd a cselekményt követően a helyszínről elmenekültek. A sértettet a mentők, több szúrt sebbel szállították kórházba.     

A rendőrök a tanúkutatás és az adatgyűjtés során megállapították, hogy a férfinak szerelemféltésből egyik ismerősével támadt nézeteltérése. A két fél a nyílt utcán összeverekedett, majd egyikük kést rántott és többször megsebesítette vitapartnerét.     

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói 24 órán belül megállapították az elkövető kilétét, akit a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály Közterületi Alosztály munkatársai tartózkodási helyén elfogtak, majd előállítottak.    

Az egyenruhások a férfit gyanúsítottként kihallgatták, ellene súlyos testi sértés és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A gyanúsítottat őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását. 

(police.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink