Megállapodást írt alá Magyarország és Románia két új határátkelő létrehozásáról Kübekháza és Óbéba, illetve Magyarcsanád és Csanád között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Temesváron.
Az egyik határátkelő Kübekháza és a Románia legnyugatabbra fekvő településének számító Óbéba között jön majd létre, és két éven belül használható lesz. A másik pedig a még 1940-ben felrobbantott Maros-híd újraépítését foglalja magában Magyarcsanád és Csanád között.

„Ezzel tizenkettőről tizennégyre nő az átkelőhelyek száma a két ország határán”
– mutatott rá Szijjártó Péter. Hozzátette, két autópálya-összeköttetés építése is zajlik, amelyek közül az egyiket 2025-ben, míg a másikat 2030-ban fogják átadni. A határátkelők száma egy pillanat alatt huszonhatra ugorhatna, ugyanis van tíz olyan útkapcsolat a két ország között, amelyet egyelőre csupán heti egy napon lehet nyitva tartani, méghozzá azért, mert Románia még nem léphetett be a schengeni övezetbe.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |