Tábornoknak adta ki magát két férfi, hogy így csaljon ki pénzt másoktól

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a rendőrség két férfit is azzal gyanúsít, hogy egymástól függetlenül, magukat tábornoknak kiadva károsítottak meg embereket.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ez év februárjában csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást H. A. mezőfalvai lakos ellen. A 43 éves férfi rendőr altábornagynak adta ki magát. Azt állította, hogy magas szintű kapcsolatain keresztül nagy értékű üzleti projektek elnyerésében tud segíteni.

A pályázatokkal kapcsolatos ügyintézésért – sikerdíjelőlegként és más jogcímeken – 2017-ben és 2018-ban összesen mintegy 600 millió forintot vett át, sértettenként 8 millió és 400 millió forint közötti értékben, ténylegesen azonban semmilyen tevékenységet nem végzett – írta az ORFK.

A büntetőeljárás során a rendőrség lefoglalt többek között egy luxusautót, zár alá vett egy ingatlant. A férfi korábbi bűncselekménye miatt elrendelt reintegrációs őrizetből megszökött, ellene a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság adott ki elfogatóparancsot 2019. május 21-én.

A másik áltábornokot, szintén az NVSZ feljelentése alapján, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai fogták el és indítottak ellene eljárást. Az 53 éves budapesti N. Csaba az Alkotmányvédelmi Hivatal dandártábornokának, a Világbank alelnökének és jogásznak adta ki magát.

Az eddigi adatok szerint a férfi egy Pest megyei település polgármestere megbízásából pályázatok és egyéb hivatalos ügyek intézésében járt el, illetve nemlétező jogi doktori címet használva írt beadványokat magánszemélyeknek gyermekelhelyezési ügyben és büntetőeljárásban.

Tevékenységeiért több alkalommal kért pénzt, az átvett összeg nagyságát a további nyomozás fogja tisztázni. A férfit zugírászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pest megyei nyomozók május 30-án hallgatták ki. A gyanúsított beismerő vallomást tett – olvasható a police.hu oldalon.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink