Tele vannak a börtönök, ide-oda utaztatják a rabokat

Ide-oda helyezik a a fogvatartottakat a magyarországi börtönökben – ez derült ki az Átlátszó közadatigényléséből. Az adatok alapján csak januárban több mint ezer rabot szállítottak át.

A probléma nem új, évek óta így próbálják kiegyenlíteni a telítettséget – ezt a témában jártas Magyar Helsinki Bizottság közölte. A zsúfoltság megoldása azonban egyre komolyabb gondot jelent. Az elmúlt 33 évben soha nem voltak ennyien rács mögött, mint most. A kormány szerint ennek oka, hogy sok embercsempészt fognak el. A portál megjegyzi, hogy ezen kívül még probléma, hogy kudarcot vallott a férőhely-bővítési program és az alternatív büntetések kihasználatlansága.

„Egyik nap bejöttek az őrök, mondták, hogy pakoljak, mert átvisznek egy másik börtönbe – az ország másik végébe. Nem is értettem, hogy miért. Később annyit hallottam vissza, hogy a börtönök zsúfoltsága miatt. De ahova kerültem, ott még rosszabb volt a helyzet, többen voltunk egy cellában. Szóval nem nagyon értem még így sem”

– az esetről az Átlátszónak számolt be valaki.

Ezt követően kérdeztek rá a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságánál, hogy pontosan mely büntetés-végrehajtási intézetekből hány fő fogvatartott átszállítására került sor 2023. január 1. és január 24. között a börtönök túlzsúfoltságának csökkentése érdekében, illetve, hogy hány főt terveznek áthelyezni ugyanezen okok miatt az elkövetkező időszakban. Erre azt a választ kapták, hogy „az első kérdésben megjelölt ok szerinti átszállításokról adatot nem kezel”, illetve, hogy a szállítási igényekkel összefüggő jövőbeli tervek nem minősülnek közérdekű adatnak.

Következő kérdésükre a BvOP azt válaszolta, hogy egyetlen hónap alatt 1068 főt vittek át egyik börtönből a másikba.

Az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási (Bv.) Intézetbe például 177 rabot szállították át, és csak 27-et vittek el onnan, míg a Budapesti Fegyház és Börtön nagyjából „rabokat cserélt”: 45 főt indított el és 41-et fogadott. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Bv. Intézetből 40 embert szállítottak el, és 4-et fogadtak. Tehát láthatóan nagy volt a mozgás az intézmények között – jegyzi meg a portál.

A Magyar Helsinki Bizottság korábbi adatigénylésére érkezett adatok alapján szinte minden magyar börtönben 100 százalékot meghaladó a telítettség, csak pár intézetben vannak 90-100 százalék között. Vélhetően ezek azok az intézmények, ahova rabokat helyeznek át.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Több első véradó is jelentkezett Makón

Újra összejöttek ezen a héten is a makói véradóhősök, hogy életeket menthessenek – számolt róla a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének Véradással foglalkozó oldala szombaton.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Felborult egy kamion az M43-ason

Defektet kapott és felborult egy papírárút szállító kamion az M43-as autópálya 45-ös kilométerénél – közölte a megyei katasztrófavédelem pénteken, nem sokkal 18 óra előtt. Az eset az apátfalvi-királyhegyesi lehajtó közelében történt.

Tovább olvasom »